Herta Mülleré a Nobel-díj

Herta Mülleré a Nobel-díj



És egy Herta Müller költészetét reprezentáló vers Schein Gábor fordításában, mely a Jelenkor folyóirat számára készült.








[és egy almát…]

és egy almát vettem
egy jonatánt
már az utcán enni kezdtem
tétován
de nálam ő volt az éhesebb
egyet harapott megevett
és így taxit nem foghattam magamnak
háta-hasa kinn volt magomnak

késő este az ajtóm előtt
ott áll egy barát egy szívbéli
ki május óta oly zavart
mert a női vadon és a krízis
nem hagyja írni és ha ír is
eszébe jut a forgalom az idegengyűlölet
a hadseregnél a seggfejek
és hogy látta egy régi tanárát
ki Európának hívja a kutyáját
a feketemunka a tévéműsorok
meg a korrupció a feuilletonban
de már megy is nem ácsorog
a lapoknál uborkaszezon van
na de kinyalhatják neki sorban
az éjszaka forgolódva így-úgy elmúlik
az égen vörös kulimász terjeng-nyúlik
és idézi Hölderlint
kit úgy szeret
s én közben arra gondolok megint
hogy a csütörtökből van még egy kis szelet
a Nap lecsúszik a házakon
kilöttyinti utolsó korty tejét
a hajamra
és nincs se poharam se állatom
mely szárnyát emeli vagy fejét
nincs semmim ami falna
ami mezítláb szárnyra kel
és a lépcsőn járkál le-fel
ami összerezzen ha parancsolok
magamnak csak én vagyok

apám fekszik lesújtva
nyakát mélyen sírba húzza
és anyám hálálkodik a királynak
hogy papírt adott és pecsétet róla
a macskának háromezer szőre-szála van
ez is egy formája a kollektivitásnak
de kesztyűi közt az utca
valahogy mindig csempén félrefügg
de a földet én fölrázom
és mivel négy sarka van a takarónak
miután a falióra tizenkettőt elüt
a csigák szívverését hallgatja álmom

reggel hétkor ott függött fölakasztotta
tettének okát búcsúlevélben nem adta
s hogy meghalt nem volt még hat perce se
mikor lelkének lába kelt
a derék kicsi sápadt de szépnek
mondható szakállat nevelt az állán
a magas másik énekelt s miután kilépett
az ajtón a lépcsőház fémkorlátján
hogy félelmét tussolja verni kezdte az ütemet
kint kocsiba szállt indult istenhez a menet

Fekete István

"De a nevek nem is fontosak. Az emberek közt széthintett jóságnak, örömnek nincs neve, mint ahogy nincs neve az őszi ragyogásnak, a ködös messzeségnek, a hullámnak, amikor a parthoz ütődik, a nád suttogásának, vagy a simogatásnak, amit nem felejtünk el soha, pedig sok kemény ütést régen elfeledünk ugyanezen idő alatt."
Fekete István bölcseleteiből a fenti idézettel emlékezem, egyszerű és igaz.
Eszembe juttatta gyermekkorom legkedvesebb filmjét amit legalább ötször megnéztem, izgatottan drukkolva végig Bogáncs kutya megpróbáltatásait és szabadulását.

Fekete István örökbecsű regényének filmváltozata egy megható történet a kiöregedett, hitehagyott bohócról és az otthontalanná vált pumiról.

Az 1958-ban készített 102 perces ifjúsági film egy pumi fordulatos, izgalmakban bővelkedő élettörténete. Bogáncs foglalkozását tekintve pásztorkutya, munkaadója pedig az öreg Galamb Máté, aki az Állami Gazdaság számadó juhásza. Bogáncs mellette tanulta meg kölyökként a kutyaviselkedés alaptörvényeit, amitől okos és bátor társává tudott válni a juhásznak. Életútja egy napon azonban váratlanul kalandos fordulatot vett, ami azzal kezdődött, hogy Bogáncs elveszett. Gazdája mindenfelé aggodalmasan kereste, Bogáncs azonban nem volt megijedve, inkább élvezte, hogy kis időre "szabadságra" mehetett.
Fekete István állatregényét az teszi különlegessé, hogy nem csupán az emberek, hanem az állathős, Bogáncs is gondolkodik, érez, egyénisége van, ami mégsem hat természetellenesnek, mert viselkedésében sohasem lépi át a kutyatermészet törvényeit. A festői leírások, a mértékkel adagolt, ízes humor, s a történetbe szőtt kalandok magyarázzák a mű népszerűségét. Nagy erénye, hogy számos, a természet és az állatok világából vett hasznos ismeretre is megtanít.
A film a Mar del Plata Gyermekfilm Fesztiválon 1960-ban elnyerte a Gyermekek díját. Bécsben pedig II. díjat szerzett 1965-ben.

Érdekességként: Fekete István állatnevek.
Egy pár névvel a VUK c. könyvében is találkozhatunk pl.: tás, vahur, unka, karak... stb.
Bruku galamb,Cin egér,Csám disznó-,Csi fecske,Csuri veréb,Csusz gyík,
Gege liba,Hu bagoly,Kalán nyúl,Karak róka,Kele gólya,Kurri kakas,
Lutra vidra,Mu marha,Nyaú macska,Paták ló,Szi kígyó,Szú sün,
Tás kacsa,Uhu uhu,Unka béka,Vahur kutya,Zu bogár....

Ottlik Gézára emlékezve

Ottlik Géza (1912-1990)

Budapesten született 1912. május 9-én.
Apja belügyminisztériumi titkár, császári és királyi kamarás, akit másfél éves korában elveszített.

1923-26-ban a kőszegi katonai alreáliskola, 1926-29-ben a budai katonai főreáliskola hallgatója. A katonaiskola műveiben magánmitológiájának meghatározó színhelye. Érettségi után beiratkozott a budapesti egyetem matematika- fizika szakára, Fejér Lipót tanítványaként szerzett végbizonyítványt.


Ottlik Géza:
Az utolsó mese

Volt egyszer egy elvarázsolt királyfi, aki egy tündérszép királykisasszony kezére pályázott. De csak úgy kaphatta meg, ha előbb legyőzi a hétfejű sárkányt, felépíti a kacsalábon forgó kastélyt, s felébreszti és megnevetteti a befalazott, alvó királykisaszszonyt. Sok-sok vesződség, kaland, hőstett, utazás és munka árán legyőzte hát a hétfejű sárkányt, felépítette a kacsalábon forgó kastélyt, és felébresztette az alvó királykisasszonyt. No, az mindjárt elmosolyodott, s megtartották a lakodalmat.
Aztán, hogy ez is véget ért, leültek egymással szemben, és mosolyogtak.
De eltelt egy nap, s még egy, még egy. Már az első is igen hosszú volt, mert sok órából állt, az órák meg sok percből, a percek sok másodpercből.
– Hát most mihez fogjunk? – kérdezte a királyfi.
– Most boldogok vagyunk – mondta a felesége.
– Igaz is.
De három nap múlva a királykisasszony szólalt meg.
– Mit is csinálunk most? – azt kérdi.
– Hát boldogok vagyunk – mondta az ura.
– Vagy úgy, persze.
Megint mosolyogtak egymásra egy napig, de akkor egyszerre felállt mind a kettő.
– No csak.
– Van egy ötletem – mondta a királyfi. – Befalazlak és elaltatlak megint.
– Jó!
– Lerombolom a kacsalábon forgó kastélyt, és föltámasztom a hétfejű sárkányt. Hogy újra legyen mit építenem, és legyen kit legyőznöm.
Neki is fogott mindjárt. Csakhogy ez nem volt már olyan egyszerű. Sem a sok vesződség, még több hőstett, sem kaland, jövés-menés árán sem bírta lerombolni a kastélyt – mert az mindig elfordult előle a kacsalábakon -, még kevésbé bírta helyére tenni a sárkány levágott hét fejét, s nem lehetett a királykisasszonyt sem befalazni, elaltatni többé. Teltek a napok, amikből hónapok lettek és rövid esztendők, s így küszködtek.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Ottlik Géza, 1945

Első sikert hozó regénye...

Norman Mailer Pulitzer-díjas amerikai író. Éppen a Meztelenek és holtakkal (megjelent 1948-ban) szerezte a világhírt.

A mű a második világháború utáni amerikai próza egyik csúcsteljesítménye, a világirodalom egyik legkiválóbb háborús regénye.
Az amerikai haditengerészet arra készül, hogy visszafoglalja a japánoktól a csendes-óceáni Anopopej szigetét. Hatalmas tüzérségi előkészítés után, irdatlan hadi apparátus kíséretében hatezer katona száll partra. Az ilyenkor szokásos lelkiállapotban vannak: félnek is, reménykednek is, izgatottak, nagy harci kedvvel látnak neki az embert próbáló feladatnak. Megkezdődik a hetekig tartó véres küzdelem a dzsungel poklában... A hadművelet meglepő véget ér.
A amerikai társadalom legkülönbözőbb rétegeiből verbuvált katonák találó portréiból, kiváló lélektani készséggel ábrázolt sorsából-tragédiájából, a tisztikar ádáz torzsalkodásainak a történetéből feltárul a háború igazi jellege.




Írt regényt, újságot, forgatókönyvet. 86 éve 1923. január 31-én született, Brooklynban nevelkedett. A Harvardon szerzett diplomát 1943-ban repülőmérnökként. Egyetemistaként kezdett írni. 1944-ben rá is sor kerül, bevonul, a Csendes-óceáni harcokat éri el.





Az 1970-es években – nyilván a Meztelenek és holtak sikerét hiányolva – széles olvasói igényeket kielégítendő bulváranyagokat választott témájául. Megírta a holdra szállást, Marilyn Monroet, Muhammad Ali és George Foreman összecsapását. A The Prisoner of Sex (A szex rabja) című írásában a női emancipáció kérdését tárgyalta. Harmincegy évvel a Meztelenek után 1979-ben jelent meg A hóhér dala címmel Gary Gilmore igaz története.


Ivott, füvezett, nagy volt a pofája, mint mondják róla. Az élet sokféle jóból áll. Hatszor nősült, kilenc gyereke született. Na igen. Amerikai. Szélsebesen nősülnek, válnak. Amerikai író megteheti Magyar író, ha nagy keservesen elszánja magát hirtelen felindulásból (hirtelen felindítja valami selymes szűrbe öltözött bűbájos), hogy otthagyja az örökasszonynak szánt örökasszonyt, gyermekei anyját, még ezerszer meggondolja, hogy ügyvédhez forduljon. Ha mégis, egyszer tán belefér. Másodszorra recseg a kerék, ropog a jég. Harmadszori ismétlés után mehet a híd alá. Ott a helye.



Norman Mailer aranyköpései:

A piálásról: "Az emberek azért isznak, hogy helyreállítsák az egójukat".
A kritikusokról: "Érdekelnek a kritikák, a lehető legközvetlenebb módon befolyásolják a pénztárcámat".
A félelemről: "A rokkantságtól félek".
A politikusokról: "Bármely politikus, amelyik először választást nyer, nagy állóképességgel rendelkezik, legalább annyira kell tisztelni, mint egy közepes profi sportolót."

Állati elmék.

Ritkaság számba menő sláger könyv, avagy a 80-as évek pult alóli irodalma!




Robert Merle: Állati elmék
Egy kis szünet után Bi azt mondta:
- Most nem beszélek többet, most úszom.
- Mondj egy szót angolul.
- Nem.
- Miért?
- Nem akarok többé az emberek nyelvén beszélni.
- Én sem – mondta váratlanul Fa.
- Miért? – kérdezte Sevilla Fához fordulva.
Fa nem felelt.
- Miért, Bi?
Bi ránézett előbb a jobb, aztán a bal szemével.
- Miért, Bi?
Jó néhány másodperc eltelt, mielőtt Bi válaszolt volna. Furcsa, de amikor rászánta magát a válaszra, már nem fütyült. Mit sem törődve a szembeszökő ellentmondással, emberi nyelven beszélt. Talán azt akarta kifejezni, hogy nem felejtett el angolul: csak azért nem beszél, mert nem akar.
És Bi sipítva, orrhangon, de nagyon tisztán és érthetően mondta:
- Az ember nem jó.
Ezzel hátat fordított, és úszni kezdett, körben az öbölben; Fa nem tágított mellőle.

A delfin agya ugyanolyan súlyos, mint az emberé, mondta Fa Sevilla professzornak, amikor arról beszéltek, hogy más delfineket is meg kellene tanítani beszélni. Bi kilátásba helyezte, hogy meg fogja harapni, ha nőstényt hoznak ez okból a medencéjükbe. A professzor győzködésére, mely szerint a tengerben is több nőstény tartozik egy hímhez, Bi csak annyit mondott: az más, mert ők nem tudnak beszélni.
Robert Merle: Állati elmék Az ökoszisztéma résztvevői nem önmagukban keltik föl az érdeklődést, hanem csakis az emberrel való viszonyukban. A növények nélkülözhetetlen táplálékforrást jelentenek, az állatok pedig, mivel bővelkednek antropomorf tulajdonságokban, az emberrel való szoros függőségi kötelékek foglyai. Teljesen kiszolgáltatottak beteges kutatói láznak, mely lehet nemes vagy nemtelen mivoltától függetlenül az állatok életét eltérítik eredeti küldetésétől. Robert Merle regénye az ember által kevéssé értékelt állati intelligenciával foglalkozik. Az elgondolkodtató történet gondos zoológiai tanulmányokon alapul, de merészen ível át a fantázia világába is.
Robert Merle: Állati elmék Sevilla professzor az Egyesült Államokban végez kísérleteket egy delfinpárral. A két delfin fogékonysága, rendkívüli intelligenciája, szeretetreméltósága szellemi egyenrangúságot mutat az emberével. A professzor célja, hogy az amerikai delfinológiai kísérleteket forradalmasítsa, Bi-t és Fa-t emberi, tagolt beszédre tanítsa meg. A kutatást, mely a realitástól teljesen elrugaszkodottan békés és idillikus az amerikai titkosszolgálat finanszírozza, kevésbé békés megfontolásból. A delfinek iránt harcászati szempontból érdeklődik, aknákat kell erősíteniük egy emberekkel teli hajóra. Ugyanis ezek a barátságos és bámulatosan tanulékony állatok nem csak életmentésre, hanem gyilkolásra is kiképezhetők.


Robert Merle: Állati elmék Robert MerleA szerző a tudomány felelősségét firtatja az esztelen fegyverkezés világában, az emberiség jövőjéért érzett aggodalmát fejezi ki humanista álláspontról. Állam és tudós gyanús viszonyát mérlegeli, valamint az állatokkal kísérletező ember indíttatásainak erkölcsi tartalmát. Van-e joga az embernek állatokon kísérletezni az emberiségért? A nemes cél illúzióját meddig érdemes erőltetni, hol van az a határ, amely a tudóst alázatra inti? A politikai célú utópisztikus regény kényelmetlen helyzetbe hozza az értelmes olvasót.