A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zene. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zene. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 6., kedd

A Varázsfuvola

Régi vágyam teljesült az új év 3. napján. Végre láthattam és hallhattam Wolfgang Amadeus Mozart romantikus felnőtt meséjét a Varázsfuvolát.

Az Erkel színház előadását Szinetár Miklós rendezte.
 Alkotótársaival Velich Rita jelmeztervezővel, és Horgas Péter díszlettervezővel látványos előadást terveztek. A színpadképet a technika segítségével ( fények és vetítéstechnika )tették látványossá,  megteremtve a darab egzotikus és titokzatos miliőjét.

Kazettáról sokszor hallgattam az ismert áriákat. 
Most végre élőben hallhattam Kolonits Anna előadásában

az éj királynő esdeklő, lányáért aggódó, könyörgő, majd 

látván lánya hajthatatlanságát,  haraggal, bosszúval 

átkozódó alakítását.

Még nem leltem meg a fenti énekes Kolonits Anna videóját, de egy hasonló  előadás módot igen:
Mozart A Varázsfuvola az Éj királynőjének bosszúáriája előadja Diana Damrau "magyar felirat"



  A sötétség és a fény, az értelem és az érzelmek, az emelkedett eszmék és a természeti ösztönök, Sarastro és az Éj királynője ellentétpárjait összhangba rendezni a zene .
Az emelkedett eszmék és az értelem megszemélyesítője Sarastro, akit   Palerdi András alakítása tett emlékezetessé.

Itt két videó Sarastro  F-dúr  áriája  Gregór József előadásában

 és Székely Mihály előadásában

A Taminót Klein Ottokár alakította, hűséges kísérőjét Papagénot az erdei madár befogót Rezsnyák  Róbert. Régen vágyott párját Papagénát Gál Gabi alakította bravúros duettel.

Papagéna és Papagéno duett: Ötvös Csilla és Gáti István előadásában


Pamina áriáját előadja Pitti Katalin



Pamina szerepét Sáfár Orsolya gyönyörű szoprán hangját érdemes kiemelni, majd a három hölgyet :Bakonyi Anikót, Balga Gabriellát és Bakos Kornéliát. 
Továbbá: Öreg papot Kováts Kolos és a három gyermek akiknek fiatal csengő, tiszta hangzása szimbolikus tartalmat üzent. ( Csörgeő Kata, Takács Botond és Bangó Ernest )
A gyermekkar vezetője: Gupcsó Gyöngyvér 
Végül a karmester Kovács János




2015. január 2., péntek

"adjunk magunknak egy próbaévet"

Mondja , Zsótér Sándor  aki az Erkel színházban rendezte a  Carl Maria von Weber operáját, A bűvös vadászt, véleménye  szerint a darab arra sarkallhat, hogy , amikor megvizsgáljuk a bennünk élő árnyoldalt, a bennünk működő irgalmat és kárhozatot és azt, mit nevezhetünk jónak és rossznak.

2014.12.16-án volt szerencsém megtekinteni az esti előadást ezt az évek óta mellőzött romantikus operát három felvonásban, két részletben, német nyelven, magyar felirattal.


Karmester Halász Péter

Ottokar, herceg  Haja Zsolt
Kuno, hercegi örökös jogú erdész Gábor Géza
Ágota, a lánya  Szabóki Tünde
Anci, fiatal rokon Wierdl Eszter
Kaspar, első vadászlegény Palerdi András
Max, második vadászlegény Kovácsházi István
Remete Berczelly István / Kováts Kolos
Kilian, gazdag paraszt Beöthy-Kiss László
Samiel, a fekete vadász Ladányi Andrea

Zeneszerző Carl Maria von Weber
Szövegíró Johann Friedrich Kind
Rendező Zsótér Sándor
Koreográfus Ladányi Andrea
Díszlettervező Ambrus Mária
Jelmeztervező Benedek Mari
Dramaturg Ungár Júlia
Karigazgató Strausz Kálmán
Közreműködik Honvéd Férfikar

Rendkívüli élményként kiemelném: a díszlet egyszerű megjelenését,a szín efektusok használatát.  Aminek segítségével vált a zene és a történet  harmonikus időnként vibráló sejtelmes misztikummá.
Feledhetetlenné vált számomra a Honvéd Férfi kórus  

 Samiel, a fekete vadász Ladányi Andrea alakítása és Ágota szerepében Szabóki Tünde.
buvos1 foto csibi szilvia resize
Fotó: Csibi Andrea

Itt egy kis betekintés:




Theodor W. Adorno: Amiről a Bűvös vadász valójában szól

"Hogy miről szól A bűvös vadász valójában, arról kevés dolog árulkodik olyan pontosan, mint Max mondata: „Esténként gazdag zsákmányt hoztam.” A sorsdráma alatt valódi cselekményként egy archaikus rejtőzik. A sorskényszer, amely azt parancsolja Maxnak, hogy Kasparral bűvös golyót öntsön a menyasszony elnyerése érdekében, abból az időből ered, amikor a férfinak vadászként élelmet kellett a szeretett nőnek szereznie, sőt az élelemmel megszerezni/megváltani. Ami azonban meggátolja a vadászt a zsákmány megszerzésében, nem az ördög, ahogy a szereplők vélik, és ahogy talán a szerzők érthették. Hanem a nagyon titkos keresztényi tiltakozás a pogány zsákmányjoggal szemben, amely bűnbe keveredett életet csak másik élővel cserél ki. Max nem véletlenül énekel arról, ahogy szerelmese néven nevezi: „Bár megfenyegetve, örült a gyilkosnak Agathe szerelmes pillantása.” De ahhoz, hogy Agathe öröme beteljesüljön, a fenyegetésének is be kell teljesülnie. Ez a dialektika értelmében ugyanazon erők által történik, amelyeknek régi jogát meg kell törni. A hajdani természetistenek, kiűzetve egy olyan világból, ahol a vadászok erdésszé háziasítva élnek, gonosz szellemekként térnek vissza, és az ember elpusztítására törnek azzal, hogy visszahívják a zsákmányjog már elmúlt hatalmába. Ezért az, hogy Maxnak egész a végéig egyetlen döntő lövése sem sikerül, nem rossz, hanem jó előjel, és vadászhivatala betöltésének elnapolása semmi más, mint hogy az ő sorsa által a természet démonai megbékíttetnek, és egyben hatalmuktól megfosztatnak. A bűvös vadász az utolsó vadász; az eltévedt golyóval igazából szabaddá „lövi” magát a menyasszonyvásártól és a vér törvényétől."

2014. november 20., csütörtök

Carmen az Erkel Színházban



Felejthetetlen élmény volt számomra a november 16 vasárnap délelőtti előadás .

Nyilván én nem zeneértőként,          hanem zene élvezőként éltem át számomra kedves ismerős dallamokat.  
A teljesség igényével legyen itt egy szakértő kritikája is.
http://operavilag.net/kiemelt/nemrac/




Carmen


















Zeneszerző: Georges Bizet
Karmester: Dénes István
Koreográfus: Venekei Marianna
Rendező: Oberfrank Pál

Ének: 
Morales - Káldi Kiss András
Micaela - Létay Kiss Gabriella
Don José - Nyári Zoltán
Zuniga - Gábor Géza
Carmen - Gál Erika
Escamillo - Kálmándi Mihály
Frasquita - Cecília Lloyd
Mercedes - Várhelyi Éva
Remendado - Megyesi Zoltán
Dancairo - Bátki Fazekas Zoltán

Díszlettervező: Székely László
Jelmeztervező: Pilinyi Márta
Játékmester: Aczél András
Karigazgató: Strausz Kálmán

Ismertető:A dohánygyári munkáslány, a Sevillát megszálló spanyol hadsereg katonája és a nép körében közkedvelt bikaviadalok ünnepelt hőse, a torreádor szerelmi háromszögéről szóló tragikus történetet Bizet érzelem gazdag, lüktetően dallamos zenéje teszi felejthetetlenné.

Egy odadobott virág ( November 16-i előadáson virág helyett narancsot adtak )nyomán fellobbanó vad szenvedélyek, féltékenység, hatalmi játszmák, női praktikák, végzet és halálos szerelem keveredik a karneváli hangulatú, egyszerre forró és zűrzavaros történetben. A Carmen legszebb áriáit, a Habanérát, a Virágáriát, a Torreádor-dalt azok is ismerik, akik színpadon még nem látták az operát.


A tükrös díszlet
Impozáns gyermekkórus












A beteljesült végzet

Végül legyen itt a felejthetetlen Maria Callas előadásában Carmen áriája


2012. augusztus 11., szombat

Volt egyszer egy autós mozi...Ráckevén...

 
A szöveg értelmezésen túl, ami szólhatna az én korosztályomhoz is, meg kell említenem a gyönyörű ráckevei környezetet, amit háttérként felhasználtak a készítők a videó filmben . ( még, ha   idétlen humor van  mellékelve a résztvevőkről) . 
Arra vetemedtem, megörökítem a blogomba az évek óta zárva tartó autós mozi helyszínét, amit az utolsó filmkockákon láthatunk, romos elhanyagolt állapotban.

2011. november 18., péntek

Versmaratonhoz csatlakoztam

amit szívesen hallgatok Ágnes Vanilla előadásában: Ősz

http://youtu.be/mbG3PNtSA6U

és az Óh Szív nyugodj

http://youtu.be/3wUCDPR8xQ0

számomra ismeretlen előadótól a

http://www.youtube.com/watch?v=VSs3DDR7M7o&feature=colike

József Attila: Karóval jöttél...

amit a három utolsó versei közt emlegetnek


Karóval jöttél, nem virággal,
feleseltél a másvilággal,
aranyat ígértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,

mint fák tövén a bolondgomba
(így van rád, akinek van, gondja),
be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.

Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?

Magadat mindig kitakartad,
sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.

Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincs, se kenyered.

Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelőfára,
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.

1937. október

2011. október 9., vasárnap

Missa Solemnis...Ráckevén


2011. október 8-án este 18 óra kezdéssel részt vettem, ezen a rendkívűli eseményen. A Savoyai kastély dísztermében csendült fel Liszt Ferenc Missa Solemnis című műve, amit az esztergomi bazilika felszentelésére írt a XIX. században. Esztergom volt a helyszíne 1856. augusztus 31-én Liszt Ferenc első, nagyszabású egyházzenei alkotása, az „Esztergomi mise” ősbemutatójának. Azon a napon maga a zeneszerző vezényelte az esztergomi bazilika felszentelésére komponált „Missa solennis”-ét, a 19. századi egyházi zene történetének kiemelkedő remekét, amit a komponista is az egyik legjobb művének tartott.

A kora esti rendezvényen felléptek: Matkócsik Éva -szoprán szóló, Bakos Kornélia -alt szoló, molnár andrás - tenor szoló, Tóth János -basszus szoló, a

Magyar Örökség -díjas Budapest kórus és a Budapest Belváros Főplébánia templom Énekkara és a Monarchia Szimfonikus Zenekar.

A művészek részéről az előadás ingyenes volt, ( az előadás után jótékony, müködésükhöz való hozzájárulást fogadtak el)

1.000.-Ft belépőt a rendezvény szolgáltatásaiért kellett fizetni.

Így is a csekély összeg ellenére nagyon kevesen éltek a lehetőséggel, pedig úgy gondolom, hogy városunkban van Művészeti iskola, van gimnázium és bizonyára nem kerülte el a figyelmüket a 200 éves évforduló sem. Szomorú volt látni, az előadók többen voltak mint a résztvevők.

Ezúton kérek tölük elnézést és mondok köszönetet azért, mert eljutatták hozzánk e remekmű megismerését egy olyan zeneszerzőtől aki még magyarul is alig tudott, de művei megismerése, meghallgatása után nem fér kétség hazája iránti érzéséről.

A mű rendkívűl impozáns levezénylését Virágh András Liszt-díjas orgonaművész -karnagynak köszönhetjük.

A többi nem köszönömöt küldöm, az úton hazafelé többszőr emlegetett ELMŰ-nek ami teljes sötétséget varázsolt a város fölé, kivétel a házak világítása. Életemben nem botorkáltam ennyit a közel két kilóméteres szakaszon. Az esti órákban nincs VOLÁN és helyi buszközlekedés sem. Imába foglaltam " őket " Túléltük!

http://www.filharmonikusok.hu/cikk/Liszt-Ferenc-szuletesenek-200-evfordulojahoz

2011. július 22., péntek

Csőlakó lett a levelibékám...

Az esti párhívogató hangját is innen a vascső mélyéről hallatja. Mosolyogtató, ahogy a fém mélyéről előjövő, vas általl eltorzult hanját szétkürtöli a nagyvilába. Bizakodva, reménykedve, hogy párjára talál.
Ki tudja, talán az új hangzás egy új generáció meghódítására ad lehetőséget, vagy ez lenne az evolució nélkülözhetettlen új kelléke....



Dalszöveg
Leveli béka fönn a fán, kucorog egész délután
Madár, ha rikkant ő se rest, valami furcsa dalba kezd.
Valami furcsa dalba fog, gurguláz, hortyog, motyorog
Büszke, hogy de szép hangja van, s belekezd újra, untalan.
Fönn ül a fán és ott brekeg. Brekeg? Bocsánat, csicsereg!


2011. február 24., csütörtök

„ Trója egyidős a Szentírással."

„ Az emberiség egyik legrégebbi és legismertebb története, ahol az álom és valóság valamint a tudomány és a jövőkép keveredett. A fontos és valóságos helyszínen lezajlott legendás történt, Homérosz műve nyomán titokzatos kalanddá változott, kíváncsivá téve a történészeket is, majd természetesen napjaink alkotóművészeit is. A trójai romok közül szűrődő hangok, a saját történelmünk hangjai. Tisztelgünk a művészettörténet e halhatatlan műve előtt háromezer évvel később is."

Olvasom a fenti sorokat, a Fire Of Anatolia Dance Group a TRÓJA - Tánc show , produkciójával a fantasztikus török társulat eleveníti fel a híres történetet.
2011. 03. 08. 20:00
Papp László Budapest Sportaréna
További információ :innen

A Trója rochoperát 2010 -ben Szigetszentmiklóson, nyári szabadtéri előadáson volt szerencsém látni a Sziget színház előadásában. Az előadás ősbemutatója igen érdekes díszlet megoldásokkal, fény effektusok használatával, segítette a sok amatőr szereplők közreműködését, mint Pl.:a szigetszentmiklósi Kung Fu klub tagjait vagy az amatőr tánc művészeket. Kiemelkedő volt a 13 éves Mohácsi Márk gyermek szereplő. Gyönyörű, tiszta hangjával hihetővé, hitelessé tette a szöveg üzenetét, amit a Kormorán együttes kitűnő tagjai, mint a Szüts István és Koltay Gergely alkotott.



Rendező, szereplők, amatörök

2011. február 16., szerda

Az Öröm illan, ints neki...

Tóth Árpád gyönyörű sorai jutottak eszembe amikor


Ritka találkozásra akadtam a YuoTube nézegetése-hallgatása közben. Enigma zenéi között válogatva találtam a fenti összeállítást, ami teljesen formabontó, de számomra mégis, kedves emlékeket idéző film és zene. Zenéje: Enigma MEA CULPA ( az Én hibám )a film viszontBraveheart1995 A rettenthetetlen - Mel Gibson és Sophie Marceau főszereplésével, melynek a rendezője is
Mel Gibson (1996 - Golden Globe-díj),forgatókönyvírója: Randall Wallace, és a zeneszerzője: James Horner


az eredeti filmzenével

Rövid tartalma innen: PORT.hu

A rettenthetetlen jelző William Wallace-t, a XIII. századi skót felkelőt illeti, aki a skót történelemnek valóban az egyik hősi alakja. Sir William Wallace lovag többéves távollét után visszatér szülőföldjére, Skóciába. Kaotikus állapotok uralkodnak: a skót király trónörökös nélkül halt meg, ezért angol riválisa, a kegyetlen és hitetlen I. Edward elfoglalta trónját. A lovagnak hosszú rábeszélés és példamutatás után sikerül ütőképes hadsereggé kovácsolnia elfásult népét. A szépséges Izabella hercegnőt a király saját előnyére próbálja felhasználni Wallace ellen, ám kettejük között szerelem szövődik. A lovagra egyre több veszély kezd leselkedni, a politika és az ármány egyre sötétebb hálóiba kerül, míg végül árulás áldozata lesz.

Nem tudom pontosan, hogy hányszor láttam már ezt a filmet, de nem kétszer, az biztos. Minden megvan A rettenthetetlenben, amit egy történelmi filmtől várok. Hazaszeretet, hősiesség és szerelem. Olyan értékeket képvisel, amelyeket a mai világunkban már sokan megkérdőjeleznek. Ráadásul még történelmileg is eléggé hiteles film. Nagyon tetszett az is, hogy a fontosabb szereplőkön kívül nem nagyon találunk a filmben szép embereket, ami szintén közel jár a valósághoz, szóval hiteles. A valóságban - pláne a középkorban - nem szaladgál annyi szép ember, mint Hollywood-ban. A falusiak koszosak, szakadt ruhákban járnak és kemény az életük. A táj gyönyörű, a csatajelenetek pedig lenyűgözőek a maguk naturalizmusával.

Úgy gondolom, hogy A rettenthetetlen egy példaértékű film. Lehet belőle tanulni. Megmutatja, hogy mi a helyes, hogy milyen "játékok" akadályozzák az igaz emberek igaz küzdelmét. Van itt árulás, bajtársiasság, hűség és természetesen a haza szeretete. Wallace is kinyilvánítja, hogy ő csak Skóciának hódol, nem alkuszik meg, ellenfeleivel, a haza árulóival pedig könyörtelenül leszámol. A komolyság és a drámaiság mellett azért néhol - főleg a film elején - a humor is tetten érhető.

Enigma zenéje at 1990-es évek felfedezettje, zenei stílusa: gregorián énekek és az erotika keveredése, mely forradalmian új dolog volt, megbabonázta az embereket. Különleges hangzását a japán shakuhachi sípok használata tette.
több információ Róluk innen

Az eredeti videó:



Ez a dal nagy hatással van rám, szeretem.
Return to Innocence...vissza az ártatlanságba...( lehet hogy nem pontos a fordítás )




Befejezésként az elkezdett vers utolsó sora:

Az Öröm illan, ints neki,
Még visszabúsul szép szeme,
Lágy hangja elfúló zene,
S ezüstfehérek tincsei...

2011. február 7., hétfő

"Prima la musika, dopo le parole."...

"A zene elsődleges, a szó másodlagos".
Strauss "Capriccio" című operájából van ez a mondat. Miért is kezdtem ezzel az idézettel? Hümmmm!!!! Talán keresem azokat a lehetőségeket, ami valamilyen módon segít visszatalálnom testi és lelki nyugalmamhoz. Ami az utóbbi pár hónapban igencsak felkorbácsolódott!
A szavakat meghallgattam, értelmeztem, jelentésüket elfogadtam..., de mi van a bennem lezajló érzelmekkel? Szuperalternatív gyógymódoknál találtam rá magyarázatot, segítséget.


Információ: innen

Az én esetemben előbb volt a zene kiválasztás, ezt hallgatom már egy hete, no nem a széplelkem rátalálása, hanem a bennem lezajló dac és nem utolsó sorban az indulat miatt. Erre kiválóan alkalmasnak találtam a rendkívül intenzív zenei feldolgozást, no és a kántáló vissza-vissza térő szöveget , legszívesebben kiállnék a vízpartjára és üvölteném a nagy semmibe...
Igen kezdjük a zeneterápiát!


Locomotiv GT - És jött a doktor



Ez sem fog sokáig tartani és eljön a klasszikusok hallgatásának ideje is úgy mint Sosztakovics VII. Szimfóniájára ("a támadás"), Beethoven V. Szimfóniájára ("a sors kopogtat az ajtón"), Muszorgszkij "Egy kiállítás képeire" vagy Vivaldi "Négy évszakjára".

2010. október 9., szombat

Phantom of the Opera

A napokban hallgattam, Az Operaház fantomja című musical Andrew Lloyd Webber(The Phantom of the Opera)amelynek 1986-ban volt a londoni ősbemutatója, bejárta az egész világot és széles körben ismertté váltak, slágerek lettek.
Talán a legismertebb...hallgassátok



Bővebbet:innen

2010. szeptember 16., csütörtök

"...rajongói La Divinaként vagy...

primadonna assolutaként emlegették.

Maria Callas akinek hangját -rádió felvételen keresztül- gyermekként ismerhettem meg.
Később a fekete-fehér tv-ből, mint Onassis baráti társaságához tartozó híresség.
Az első filmen az Ave Maria c.dal drámai előadásán túl, jó volt újra látni kiemelkedő, érdekes (mediterrán) jellemző arcvonását.


életéről innen

Viszontlátni a régi " Színház és Muzsika " című újságokból kb. így emlékeztem rá.




Emlékeimből kalandozva a Carmen dala volt a legismertebb és legkedvesebb!

2010. augusztus 16., hétfő

Ghymes együttes...

koncerten voltam tegnap este. A népzenei dallamokra épülő világi-, örömzene az élő muzsika varázsa felejthetetlen élményt nyújtott.

„A "Ghymes zene" magyar, valamint közép- és kelet európai népzenei gyökereken táplálkozik. Ars poeticája a muzsika egyetemessége. Zenéjük azt keresi, hogy miben hasonlítanak az emberek egymáshoz s nem azt, hogy miben különböznek.

A magyar és török nem csak zeneileg fonódott egymásba százötven év alatt. Hagytak is, vittek is mindent.


itt







2010. július 27., kedd

Mark Knopfler...nagypapásan...

de nem nyugdíjas mentalitással, olvasom az alábbiakat.
Felettébb nagy öröm számomra, amit évek hosszú sora után hangszalagról, rádióból ismerhettem, most az internet és azon belül a you tube segítségével felidézhetem kedvelt zenéimet.Mark Knopfler és Dire Straits kiemelten kedvenceimhez tartoznak. Nehéz kitörő, érzelem mentesen írni Róluk, inkább hallgassuk....!

Az intelligens közönség elnyeri méltó jutalmát, szól a légbőlkapott életbölcsesség, amely ha máskor nem is, de a Mark Knopfler koncerten igaznak bizonyult. A mester fájós háta miatt ülve pengetett egész este, de ez a hangulaton mit sem rontott: a szólólemezek dalai mellett természetesen nem maradhattak el a Dire Straits klasszikusok sem.

Részletek itt a Napvilág.Net oldalról



Mark Knopfler - Brothers in Arms

2010. május 18., kedd

Fellépek egy igazi színpadon...

újságolta az unokám és rögtön hozzátette, ugye eljössz megnézni? Természetesen ott volt a helyünk ( a szűk családon kívül nővérem, sógorom és a nagymama társam )múlt hét csütörtökén (17 óra )a Budapest VI.ker. Eötvös utca 10 sz. alatt a Közösségi és Kulturális Színtér nézőterén. A Pető Intézet és ezen belüli az Iskolai Alapítvány rendezett jótékonysági estet. A belépő összegét a gyermekek kirándulására, színház, múzeum látogatás és egyéb foglalkoztatására költik. Az előadásra 30 db tisztelet jegyet is kiosztottak, a szülők saját készítésű szendvicsekkel, sütikkel készültek az árak alapján szerény bevételre számítva. Egy befőttesüveg várta a pénzbeli adományozókat, amely igen csak üresen tátongott, mint ahogy a nézőtér is.

Az üres széksorok...
Ide valahogy a Kiszel Tünde sem akart mindenáron bejutni, mint ahogyan tudomásunkra jutott, hogy Rúzsa Magdi is egy nappal előtte jelezte a távolmaradását..., no sebaj mondogattuk mi felnőttek,mi kibírjuk nélküle, de a gyerekkel mindent meg lehet csinálni? Mint ahogy zuhogó esőben kerekes székes gyerekeket leszállítanak a 15 háznyi távolságban a buszról, mert nem hajlandó a busz sofőr farral betolatni az utcába! A BKV busz természetesen díjazás ellenében tette mind ezt, mivel 2 éve levélben tájékoztatta az iskolát, hogy nem áll módjában felajánlani az iskolának a térítés mentes szolgáltatásukat. Ennyit a keservről!
A műsorban fiatal muzsikusok, humorista és a megasztárból ismert mozgásában korlátozott "reppelős" fiú, a gyerekek mellett a konduktorok, tanárok léptek fel.
A lényeg, idézek az unokám írásából Ő milyen élménnyel tért haza:


Unokám, Erzsikével az édesanyjával,boldog várakozásban, mulatják az időt...

"...a Gáláról….

Nagyon vártam már ezt a napot, főleg azért mert megtudtam, hogy én is fent leszek a színpadon. Felszálltunk a buszra és elindultunk az Eötvös utca felé. Sajnos esett az eső így várnunk kellett míg letudtunk szállni a buszról, Amikor már sikerült bementünk a színházterembe. Itt is várnunk kellett a másik buszra ,ami a többi iskolást szállította. Addig Erika nénivel a magyar tanárunkkal hangoltunk, majd amikor megérkeztek a várva-várt gyerekek, elkezdődött a műsor. A színpad széléről néztem , a fellépőket. Az utolsó előtti műsorszámnál következtem én. Akkor feltoltak a színpadra és elkezdtük a közös éneklést társaimmal együtt. A produkciónk végén nagyon megtapsoltak minket. Nagyon jól éreztem magam...."


Záróként Dés László A zene az kell című dalt énekelték együtt a Valahol Európából...
Megható, szép és igaz...ahogy ezek a gyerekek a jól felkészült tanárukkal időnként be-be csúszó mutáló hangjukkal , könnyeket csaltak szemünkbe.


2010. április 5., hétfő

Ha a föld csak egyetlen...

énekes előadót bírna el hátán, akkor az csakis Leonard Cohen lehetne! az idézet az
Élet és Irodalom újság, Végső Zoltántól.
2009. augusztus 31-én végre Magyarországra is ellátogatott. Világ körüli turnéja keretében három órás koncertet adott a zsúfolásig megtelt Papp László Budapest Sportarénában. Néhány idézet a koncertet méltató írásokból, amelyek egységesen az év koncertjének, sőt akadt, amely minden idők legjobb budapesti hangversenyeként minősítette.
A napokban hallottam a hírt, hogy megint tervezi a koncert fellépést Magyarországon.


további inf:
itt

U2 & Leonard Cohen Tower of Song


Leonard Cohen - Dance Me to the End Of Love

2009. november 5., csütörtök

Bryan Adams

Bryan Adams 1959. november 5-én született a kanadai Kingston városában, brit szülők gyermekeként.Adams apja kanadai diplomata volt, aki fiát angol, osztrák, portugál és izraeli katonai iskolákba íratta. Szüleivel sokat költöztek gyermekkorában Európától kezdve a Közép-Keletig. Első gitárját 10 évesen kapta, első elektromos gitárját pedig 12 évesen.

Tizenkét éves korában szülei elváltak, és ő a brit kolumbiai Vancouver-be költözött anyjához. Ekkorra már megtanult gitározni és elhatározta, hogy zenéléssel fogja keresni a kenyerét.

A következő fontos mérföldkő zenei pályafutásában 1991, ekkor kérték fel a Robin Hood: A tolvajok fejedelme című film betétdalának megírására. Az (Everything I Do) I Do It For You című dal amellett, hogy óriási sláger lett, a Grammy-díj mellett Oscar és Golden Globe-jelöléseket kapott.

Az egyik kedvencem, szép emlék fűződik hozzá. Volt egy időszak amikor többször mentünk Erdélybe autóval, leginkább éjszaka v. késő délután indultunk. Így a hosszú úton hallgattuk a danubius rádiót, ez akkor volt nagy sláger. Amikor meghallom, eszembe jut az a sok kilométer amit megtettünk az álmosság ellen pedig jó volt az ilyen zenéket hallgatni. Mivel én még akkor nem tudtam vezetni, így az én feladatom volt, hogy a sofőr ne aludjon el. No nem mondom ,hogy erre a dalra nem lehet elaludni, andalogni...


2009. október 16., péntek

Háry János...


című Kodály opera ősbemutatója 1926-ban. Évfordulója tiszteletére emlékezem, s teszem privát megjegyzésemet: valahogy nincs reflektor fényben, szinte nem is hallani róla, nekem Kodály Zoltán munkássága jelen volt tanulmányaimban, minden napi dalos-énekes életemben. Nagyobb tisztelettel adóznak a Japánok, módszereit nem nélkülözik a zene tanulásnál.
Háry János c. opera szebbnél szebb népdalai Kodály gyűjtésének eredménye pl.: Sej Nagyabonyban..., Felszántom a császár udvarát...,v A Tiszán innen Dunántúl...



Háry János magyar mondabeli mesehős. Garay János 1843-ban írt róla elbeszélő költeményt Az obsitos címmel. Ebben a kiszolgált huszár, Háry János, mint a magyar nép vágyait valóra váltó császári katona jelenik meg, aki részt vesz az európai háborúkban és hőstetteket visz véghez. Kodály Zoltán 1926-ban zenésítette meg a költeményt. Négy kalandba sűrítette a cselekményt. Háry János, a magyar nép fia, vitéz katona, aki a jó sorsban is hű marad hazájához. Háry történeteivel elszórakoztatja hallgatóságát, lódításait azonban humorosan, a mesemondás nagyvonalúságával és szeretetével hallgatjuk. Mindkét alkotás a magyar nép 18. és 19. századi életét mutatja be. De Kodály csodálatos népdalföldolgozásai már nem a nagyot mondó mesehős világát, hanem a magyar zene évezredes hagyományait idézik föl és küldik üzenetként a kései korok hallgatóságának is.

Szegény vagyok, szegénynek születtem...
2007 Szeged Tokodi Ilona előadásában


2009. szeptember 30., szerda

Gyönyörű mese az igazságról a tiszta erkölcsről...

A varázsfuvola című opera ősbemutatója 1791-ben.
Még nem volt szerencsém élő opera előadásként megtekinteni, de a híres Éjkirálynő áriáját, Sarastro magyar nyelvű tolmácsolását Gregor Józsefnek köszönhetően szívemhez szólóan ismerhettem meg, na ne felejtsem a bohókás Papagénát és Papagénot sem.
Infót a Wikipédiából innen:

tartalom



Az Éj Királynője megjelenik (festmény egy 1815-ös német előadásról)


Mozart - Varázsfuvola - Sarastro - Gregor