2010. április 28., szerda
Felnőtt mese...
Tompa Mihály: Kolokán
Szép volt a kolokán terebély rózsája,
A nádas vidéke büszke volt reája:
Ha kinyílt fejét a hullámon ringatta:
A hideg habok is hevültek alatta.
Hogy a habkirály s a nádas-tündér neje
A víz tükrén által egymásba szerete:
A szárcsa lett köztük a szerelmi posta,
Az üzeneteket titkon vitte, hozza.
Azok közt, kik hozzá szépet tenni jártak,
Igy szólt a kolokán egyszer a szárcsának:
"Mennyit rimánkodtál, hogy adjak egy csókot...
Ha ujságot mondasz, most lesz benne módod."
Aki a vizeknek mélységeit járja,
Megörüle ennek a kéjelgő szárcsa:
Szólt megelőzőleg: "legyen kívánságod,
Ami tőlem telik, teljesülve látod!
Engedd hát szép virág! megcsókolni képed,
S én egy nagy titokba avatlak be téged...!"
S elmondja a madár a szép kolokánnak,
A két szerelmes közt a dolgok hogy állnak.
...."Akkor lassan feljő a habok királya
S a tündérasszony már a víz felett várja:
Felébredvén pedig a nádas tündére,
Akad szép nejének csak hűlt helyére..."
Szép kolokán-virág, a felelet helyett
Megadta a csókot, s jóízűn nevetett, -
És mond, hogy elbukott a szárcsa a mélybe:
"No ez szép kis kaland, s még szebb lesz a vége!
Hogy a vízkirállyal megszökik asszonyom,
A férjének talán meg kéne mondanom...
Nem szenvedne annyit, bár nem lenne boldog,
De...szép mulatság lesz...így hát mégse szólok!"
Mit a szárcsa mondott, megtörtént csakugyan.
A szép tündérasszony örökre odavan!
Fájdalma iszonyú a nádas urának,
Kit a rét virági csüggedt fővel szánnak.
Hanem volt olyan is, ki rajta nevetett,
És mulatságosnak tartá az esetet:
Mivel most járt már el a kolokán nyelve,
S a dologgal a tó, a rét el volt telve.
S mit a nádas ura tarta mély titokban,
- Hogy szívét gúny, szégyen ne vérezze jobban, -
A rút csacska virág mindazt elbeszéli:
S ez egy hölgy-rablás titka, körülményi.
Csak nagy későn jutott a tündér fülébe,
Hogy széltiben tudja titkát a tó népe:
És nem bírt nyomára jönni, hogy ki által
Mulatja magát a közhír fájdalmával?
De a hűtlen hölgyet kétsége, bánata
Vízi liliommá midőn változtatta:
Melyek a csalásban részt vettek egyképen:
Szárcsa és kolokán bünhődtek keményen.
Amannak, ki volt a bűnösök postája,
Sütteték nagy szégyen-bélyeg homlokára,
S mely nem akkor beszélt, mikor kellett volna,
Meglakolt érte a kolokán-rózsa.
Elveszett illata, elveszett virága,
Szine vagy setét-zöld, vagy halavány-sárga:
Mint a fűrész éle, olyan lett levele,
S nem szólhat, - mert magát hasgatja meg vele.
Szégyenében lakik a vizek fenekén,
Csak néha bukkan fel: virítás idején:
Megutált, megvetett. Fűrész-nyelve pedig
Akképen élesül, amikép vénhedik.
Stratiotes aloides - kolokán
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
Elképesztő miket nem találsz ! Életemben nem hallottam még ezt a szót "kolokán" a vers pedig szenzációs !! Amikor ilyeneket olvasok, mindig eszembe jut, hogy elmehetnek ám a modernek a jó büdös fenébe. Hát nem szebb/kellemesebb fülnek/agynak/szívnek egy ilyen vers ? Vagy a mai embereknek az agyuk is olyan mint egyik másik mai "vers" (értsd olyan zavaros)?
Ami azt illeti, én sem hallottam még,igaz, nem lakom víz mellett ! Hogy ne kelljen többet meglrpődni, van még : karakany,kalokan,kalóka,imergyökér.
A verseket kedvelők bizonyára tudják [1853/ Virágregék ] - na, meg azt sem tudtam, hol lehet/van az a Hanva !- (elég jó kis hely (lehet) - van hegy-víz,róna (?) - meg ami csak kell annak, aki ennyire ráért... (mint pl. a költő!) :-) :-)
Bocs' !- de mire várakozunk ?- csak nem arra, hogy a szárcsa (?) kiköltse a tojásokat ? (...)
Vagy semmi újság felétek ?-
(mert azt nagyon irigyelném...)
Megjegyzés küldése