Szokásmondások a konyháról...

Itt van a hétvége, ezen a szombaton egy kicsit több időt töltök a tűzhely előtt, úgy gondoltam egy kis szólás-mondás-ok felidézésével színesítem a napot. No, meg a régebben készült sütik fotójával... hajrá, kedves főzni-sütni kedvelők tábora, irány a konyha!

sk.fotó


Régtől fogva nagy híre van a magyar konyhának. A régi magyar konyha nyugati befolyás alatt, meg a fejlődő életkörülmények következtében meglehetős változáson ment át, s ha régi szakácskönyveinket forgatjuk, olyan eledelekkel találkozunk, melyeket ma már hírből sem ismerünk.

Ahol vígan pattog a konyha tüze, ott van is mit aprítani a tejbe, a konyha ellátottsága a jómód biztos jele, s ezért a magyar szólásként a munka haszontalan vagy hasznos volta attól függ, hogy mit hoz a konyhára.
A lázadást, elégedetlenséget szít kifejezés nyilván a tűznek nyitott tűzhelyen való szításáról, élesztéséről vett kép, (valakihez húz, ragaszkodik) szólás is: Nem szít ez is hozzád. Kiki maga fazeka mellé szítja a tüzet.

A nagy fazék olyan háznál használatos, ahol van is belevaló, mivel ez a nagy fazékkal való jómód a büszkeség forrása. De nagy fazékkal vagy!
A felforr, felfortyan igéknek "felindul, megmérged" jelentése a csupor, fazék forrásáról vett kép.
Legrégibb szakácskönyvünk ezt az utasítást adja a szakácsnak. Az uradnak az szája ézihez szabjad az szádnak ézit, hogy kedvét találjad, de ma már szólni is lehet a magyarnak más szája íze szerint: Szájok ízént szólnak.
Hasonlóképpen nemcsak az eledel lehet ínyünkre való, hanem a mások szava, beszéde, tette vagy életünk valamely eseménye is: Fogára, s ínyére való.
Ma csak ebben a tagadó formában használatos: nincs ínyemre.
A szó is, mint az étel, akkor válik egészségünkre, ha jól megrágjuk: Legény meg-rágd a mit szóllasz. Meg-rágd a szót, míg ki mondod.

A kis gyerek azonban nem tudja megrágni az eledelt, az anyja rágja meg, s úgy adja neki. Innen lett a szájába rág szólás az "alapos megmagyarázás" kifejezése: Szájába rágta. A régiek nemcsak a szájába, hanem a fülébe is rágják a szót a nehézfejűnek.
Só nélkül az étel élvezhetetlen, a sótalan beszéd is az. De a són kívül még egyéb fűszerszám is elengedhetetlen, bors volt a régiek legkedvesebb fűszere, könyvünkben számos ilyen szakácsnak szóló utasítást olvashatni: Megborsold és savát is megadjad. Meg kell hinteni gyengén, sóval, borssal. Sót, borsot csinálj össze és hintsd meg vele, megadja a beszédnek, savát borsát, "jóízűen beszél" a régi magyar konyha életéből sarjadt ki.
A bors, torma orringerlő illata miatt mondjuk régtől fogva: Fel-borsol valakit,
Avagy borsot, tormát tör az orra alá, azaz valakit bosszant, fel-bújt, felgyújt, haragra indít. Borsot törnek ám ezek orrod alá. Ma szokottabb formája: "tormát reszel az orra alá".

A régi magyar konyha másik említett sajátsága a mártások, levek nagy változatossága, e változatosság szemléltetésére íme szakácskönyvünk néhány adata: fokhagymás kaszás lével tehénhús, hagyma lével tehénhús, borjúhús éles lével, disznó álla, sódara gyümölcsös lével, disznónak édes húsa, fekete lével, malosa lével kappan, madár lével tyúk. Magyar Balás lével tyúk.
A szakácsnak szóló utasítások is gyakran emlékeznek léről: Az húsát mosd tiszta fazékban, az levét össd rá. Hogy az húsát feladod, úgy össed az levét az tálban.

Látnivaló, hogy a régiek szinte minden húsételt lével tálaltak, s a húsa-leve kapcsolat a konyha nyelvében állandó volt: bár a leve sem kivetni való, de az igazi érték mégiscsak a húsa: ez magyarázza e régi, fenyegetésképpen használt szólásunkat: Megetted az húsát, de bizony az levét is meg kell innod, ebből rövidült a szólás mai formája: majd megiszod a levét!
A híg levet az ország sok vidékén hosszú lének, a sűrűt meg kurta vagy rövid lének nevezik, hosszú lére főzte a levest: gyenge levest főzött, sok vízzel főzte a húst. A hosszú lé java része csak víz, azért nem szívesen hallgatjuk azt, aki hosszú lére ereszti a beszédet.

sk.fotó

Akire a megfőtt lé kihűtését bízzák, annak ugyancsak kevés dolga van, illik is az ácsorgó, tétlen emberre a léhűtő elnevezés.
Nagy hévvel-lével jön - mondják az izgatott sietséggel, lelkendezve járóra.
Nem szorul magyarázatra a magát mindenbe beleártó embernek ez a megjelölése: Minden lévbenn kalány.

sk.fotó

A kenyérsütésnek különösen két szólása nagyon elterjedt: Ez is abbú a sütetbű való - mondják az egyfajtájú, hasonszőrű dolgokra, emberekre: egyformák, mint az egysütésből való kenyér. A másik szólás országos használatú: elment a sütnivalója, nincsen sütnivalója: nincsen esze, elment az esze.
sulinet.hu