"Lélekben hatéves szeretnék lenni..."

mondja: Kormos István:
(részlet)

– Nem emlékszem, hogy gyerekkoromban úgynevezett gyerekköltészetet olvastam volna; a János vitéz és a Toldi voltak kedvenc olvasmányaim, Petőfi és Arany ezeket nem gyerekeknek írta. Később persze megtudtam, hogy a magyar költészet nem fogadja be az úgynevezett gyerekverset, alacsonyabb színvonala miatt. Az elmúlt húsz-harminc évben azért valamiféle jó fordulat következett be, hiszen jelentős nagy költőink írnak gyerekeknek.
– Önnek van konkrét mércéje a magyar lírában?
– Azt hiszem, hogy amit én gyerekköltészet címén műveltem az elmúlt húsz évben, az az Arany Lacinak című Petőfi-versből indult ki. Versben írom a meséimet, de gyerekverset alig írtam, és a legismertebb könyvem, a Vackor is az Arany Laci formajegyeit viseli. Ha én ma gyerekköltészetről hallok, természetesen Weöres Sándor jut az eszembe. Nem tudják a mai gyerekek, milyen szerencséjük van… Ő nemcsak költője, de zeneszerzője, térképírója, s egyáltalán mindenese a magyar irodalomnak.
Kormos István


Vackor búcsúzik az óvodától, és iskolába megy
(részlet)
Hol
volt,
hol nem,
messze, messze,
volt egy boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
Vackor nevű
kicsi medve,
nem is medve,
csak egy apró,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó.
Még most is a fülembe cseng Márkus László hangja, ahogy az esti TV mesében mesél Vackorról "...Hej óvoda, óvoda ki a csuda jár oda!..." vagy "... fára mászni volna jó..."