Tóth Árpád: A fa
Oh nézd a furcsa, ferde fát,
Mint hajlik a patakon át,
Oh, lehet-e, hogy ne szeresd ,
Hogy benne társad ne keresd?
Már ága közt az arany napot
Nem tartja, madara elhallgatott,
Virága nincs már, sem gyümölcse,
Ő mégis áll, az alkony bölcse,
Mint a tünődő ,ki ily esetlen
A végtelen titkába elmerül
És testtel is szelíden arra dűl,
Amerre lelke vonja testtelen...
1 megjegyzés:
Nem ismertem. Köszönöm a szép verset !
Megjegyzés küldése