ZALA Tibor
alkalmazott- és képgrafikus, festő
(Pestlőrinc, 1920. február 7.–Budapest, 2004. július 3.)
1935-1939: Iparrajziskola, textil szak. 1935-1944 között a Goldberger Textilgyár, majd a Magyar Pamutipar Rt. textilrajzolója. 1944-1949: Magyar Iparművészeti Főiskola, díszítőfestő, ill. alkalmazott grafikai szak; 1949-1952: Magyar Képzőművészeti Főiskola, grafikai szak, mesterei: Konecsni György, Ék Sándor. 1957, 1964: Munkácsy-díj; 1958, 1960, 1962: Az év legjobb politikai plakátja díj; 1959, 1960: Az év legjobb kereskedelmi plakátja díj; 1964: az Idegenforgalmi plakátpályázat III. díja; 1968: a Római Magyar Akadémia ösztöndíja; 1969: Szakszervezetek Országos Tanácsa-díj; 1975: érdemes művész; 1978: Budapest Főváros Pro Urbe díja; 1999: Budapest Főváros XI. ker. Pro Cultura díja. 1962-1980 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola tanára, majd 1964-1980 között igazgatója. 1966-1969-ben a Kilencek művészcsoport tagja volt. A Budapest Grafikai Alkotóközösség és a DunapART Művészeti Társaság tagja. Tanulmányúton járt több kelet- és nyugat-európai országban. Sokoldalú, főként a plakáttervezés és a képgrafika műfajában jelentős eredményeket magáénak tudó alkotó, aki könyv- és gobelintervezéssel, illusztrálással, kerámiával, sőt érmészettel is foglalkozik. Plakátművészetét markánsan megnyilatkozó közlésigény és a kifejezésmód intellektualizmusa jellemzi. Előszeretettel fordul a kulturális (film, színház, kiállítás) és a politikai témák felé, s egyesíti mindkét problémakörben az agitatív célzatot világlátásának személyes vonásaival. Képírása sokban merít az alkalmazott művészetek által kimunkált dekoratív eszközökből, így a kompozíció szerves részévé teszi a színfoltok egymást erősítő, vagy kontrasztírozó szerepét, épít a vonal- és foltritmusra, a vizuális jelekből konstruált ornamentális hatásokra. Nagyméretű, világos szerkesztésű litográfiái és szitanyomatai élénk színhatásaik révén nemegyszer festményekre emlékeztetnek. Rézkarcai finom ívűek, szürrealisztikus hangvételűek. Művészpedagógusként jelentős szerepe volt a középszintű művészeti oktatás modernizálásában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése