2012. január 5., csütörtök

Ferenczy Károly-tárlat...

több mint hetven éve, 1940-ben rendezték meg az utolsó kiállítását
Szinyei Merse, Rippl-Rónai, Csontváry, Mednyánszky, Vaszary után megrendezésre került - Ferenczy Károly a magyar impresszionizmus és posztimpresszionizmus egyik legjelentősebb alakjaként elismert festő munkássága a nagybányai iskola megteremtője a Magyar Nemzeti Galériában.
A napokban volt szerencsém megtekinteni családom ajándékaként ezt a nagy alapossággal összeállított és magángyűjtők által kölcsönadott anyagot.
Az alkotóról és munkásságáról sok ismerettel tértem haza, bevallom egy pár festményén kívül nem sokat tudtam. Ismertem Pl.: a Madárdal, Október ( ahol a fény-árnyék vetületét örökítette meg) ezek a szentendrei tárlat emlékeként éltek bennem.
Gyermekei közül Noémi a textilképei, Béni szobrai voltak számomra ismertebbek.
Találkoztam
Ferenczy Károly festményein a család tagjait megörökítő alkotásokkal, de a kiállításon egy-két festmény, szobor, rajz gyermekeitől: Valértól, Noémitól és Bénitől, valamint feleségétől, Olgától is láthattam.

Madárdal

"Kiderült, hogy mennyire komplex a Ferenczy-életmű, melyben a közönség által leginkább ismert, a Nagybánya környéki tájat ábrázoló képek mellett szinte ugyanolyan hangsúlyosak az aktok, portrék, csendéletek is" - fogalmazott Boros Judit. Mint hozzáfűzte, Ferenczy munkásságából a magyar avantgárd is merített; tanítványai között voltak például a Nyolcak csoport festői, ő azonban másfajta megfogalmazását akarta adni a kornak, nyugati "transzferek" helyett saját útját járta.

A kiállítás a komplexitás igényével lép fel: Ferenczy Károlytól ma mintegy 400 mű ismert - ennek jelenleg kétharmada fellelhető -, ebből az MNG tárlata csaknem 150 festményt és 80 grafikát, tehát az életmű több mint felét vonultatja fel, köztük a legjelentősebb munkákat. Mint a kurátorok hangsúlyozták, a tárlat nem kronologikus, hanem markáns tematikai egységek szerint mutatja be az életművet: az önarcképek mellett felbukkannak a zsánerképek, a Nagybánya környéki természetet és embereket ábrázoló vásznak, valamint a portrék is.

Külön egységet képez a műterem világa (csendéletek, aktok, artistákról, birkózókról festett képek), az egész életmű során fel-felbukkanó bibliai téma és a család. Mint Boros Judit elmondta,

A kurátorok várakozásai szerint új motívumokkal gazdagítja majd a közönség Ferenczy-képét az alkotás folyamatát illusztráló egység, melyben egy-egy emblematikus kép mellett az ahhoz tartozó tanulmányok, témaváltozatok lesznek láthatók. "Bár műveit szemlélve nem gondolná az ember, Ferenczy nagyon tudatosan építkező mester, nem annyira spontán alkotó volt" - mutatott rá Plesznivy Edit.

Mint a két művészettörténész megjegyezte, a szakma eddig nem koncentrált Ferenczy Károly grafikai munkásságára, így elsőként a Galéria tárlata nyújt áttekintést a festő grafikáiból, plakát- és borítóterveiből, vázlataiból. A kutatás egy ponton valóságos nyomozássá alakult: az MNG munkatársai az intézmény honlapján 51 ismert, de lappangó Ferenczy-mű fotóját tették közzé a Wanted! szekcióban. Ezek közül eddig öt munka került meg, köztük egy igazi különlegesség. Mint Boros Judit elmondta, Ferenczytől összesen négy tengerről festett képet ismerünk - ebből kettőről semmi adat nincs -, egy londoni magángyűjteményből azonban sikerült kikölcsönözni az egyik vásznat. A Tenger című 1904-es munka a megnyitón még nem lesz látható, később érkezik Budapestre - tette hozzá.

Információ innen:http://hvg.hu/kultura/20111124_ferenczy_karoly_mng

http://hu.wikipedia.org/wiki/Ferenczy_K%C3%A1roly_%28fest%C5%91%29

A kiállítás megtekintése után hiányérzetem támadt, pedig hatalmas vásznak gyönyörű színvilága tárult elém volt mélysége, többféle megközelítés egy-egy témában, ( részletek kiemelése ) Egy kiegyensúlyozott, kísérletező kedvű polgári családból származó alkotó,munkásságával találkoztam, viszont sokszor volt olyan érzésem mintha fotót látnék. Hiányoltam munkásságából a mester szenvedélyét, vívódásait a belső gyötrelmeit.

Összességében rendkívül hasznos és tanulságos volt számomra Ferenczy Károly gyűjteményes alkotásaival találkozni talán már soha nem lesz látható ilyen összeállításban. Nagy élményként éltem meg a Magyar Nemzeti Galéria felújított épületét látni, azzal az érzéssel, talán utoljára, mivel az a hír járja, hogy Orbán rezidencia lesz????

3 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Kis irigységgel olvastam a beszámolódat - ha a közelemben lenne, biztos, hogy én is ott lennék... Már várom a vasárnapot, nálunk is van új tárlat, majd megmutatom.

kyba írta...

Interneten rendelte a sógorom a jegyeket, nyugdíjas belépő 50%-os azaz 1.200.-Ft volt. Nagyon szép napra sikeredett, fent a várban rengetegen voltak, sok külföldi. A megújuló Mátyás templom a hófehér falaival, gyönyörű zsolnai cserepeivel ékköve a várnak. Sajnos a fotómasinámat nem vittem. Hazafelé még egy hatalmas (az átlag méret négyszeresét) tejszínes sütit is kaptunk... Én is nagyon várom a beszámolódat.

aranyos fodorka írta...

:-) De jó dolgod volt ! Én csak "leszaladok" ide a házam közelébe, vasárnap délután (mint írtam, akkor ingyenes a tárlat)- viszont nekem nem vesz senki sütit...Igaz, a bemutató-terem mellett megnyílt valami kávézó (csak kívülről láttam még), majd bekukkantok, s ha lenne valami süti-féle, a jegyárat abba fektetem...