A „táskás hölgy” igaz története

Egy pécsi városi legenda és a valóság

2012. február 9. 18:42 , Legutóbb frissítve: 2012. február 10. 10:00 Schüttler Tamás

Pécs | Január közepén hunyt el uránvárosi otthonában a pécsi „táskás hölgy”, dr. Bánki Endréné. Jellegzetes, különc alakját sok kérdés, rejtély lengi körül. A napokban jelentkezett egy hozzátartozó.

Mik ezek?

Sok pécsit foglalkoztatott a közelmúltban, hogy elhunyt a város egyik közismert arca, dr. Bánki Endréné dr. Fábián Györgyi – vagy ahogy sokan ismerhették, a „táskás hölgy”. Most a Dunántúli Naplónak írt egy közeli rokona, aki fellebbenti a fátylat a január közepén elhunyt idős hölgy olykor tragikus életéről:
"Lányom egy reggel azzal lepett meg, hogy rég halottnak hit nagynénémről írnak az interneten. Végigolvastam a cikkeket, a rengeteg kommenttel együtt, és úgy éreztem, hogy meg kell írni a legenda valóságos történetét, már csak azért is, mert a valóság nem illúzióromboló.

  A fotó 1960. júliusában készült, a pécsi egyetem jogi karának aulájában, a diplomaosztón. A fotó bal szélén az első sorban dr. Fábián Györgyi

A szatyros hölgy, dr. Bánki Endréné, lánynevén Fábián Györgyi 1930-ban szülei egyetlen gyerekeként jött a világra Szekszárdon. Édesapja, dr. Fábián Ármin – eredeti nevén Fleschl – zsidó származású orvos volt, édesanyját Paulának hívták. Gyerekkoromban, az 50-es évek elején még találkoztam Györgyi szüleivel.
Szekszárdon laktak, egy elegáns villaszerű házban, s ami meglepő volt a számomra: Fábián doktor magánrendelőjében működő röntgengép is volt. Györgyi nagyszülei mind anyai, mind apai ágon Szekszárd környéki gazdag borkereskedők voltak. Innen is, meg az orvosi praxisból is származhatott a még a háború után is jócskán érezhető jómód, városi kertes villa, viszonylag jelentős méretű szőlőskert, présház. Az értékes bútorok, képek, műtárgyak jó része 1944-ben ki tudja kihez vándorolt. De a háború után is szép polgári enteriőrt hordozott a többszobás villa, amelynek alsó szintjén volt a tüdőgyógyászati magánrendelő.

Egy évet töltöttek a föld alá bújtatva
Györgyi 14 éves volt 1944-ben, amikor a szüleivel együtt egy megbízható szőlősgazda Szekszárd környéki birtokán egy földbe ásott üregben húzták meg magukat. Jó lenne ennek a derék embermentőnek tudni a nevét, de sajnos 68 év távolából nem maradt fenn semmi nyom A földbe ásott üreg tetejére deszkák kerültek, arra föld, valami rejtett levegőztető nyíláson át kaptak levegőt, éjjelente ételt, vizet. Közel egy évet töltöttek ebben a rejtett üregben, és mindhárman megmenekültek.
De mindhármukban súlyos nyomot hagyott ez a közel egyévnyi föld alatt töltött idő. Paula néni és Fábián doktor súlyos szívbetegek lettek, a kamaszlány Györgyi elméje sérült. Már fiatal lányként érezhető volt, hogy nem ép, állandó félelmek gyötörték. Az 1945 utáni években elmegyógyászati kezelések után valamit javult az állapota.
Anyám testvérével, dr. Bánki Endre rendőrszázadossal 1947-ben ismerkedett meg, aki akkor Szekszárdon dolgozott, és 1948-ban házasodtak össze. Édesapám, Schüttler István volt az egyik esküvői tanújuk. Bánki Endrét egyébként még 1944-ben Mauthausenbe hurcolták, ott szabadult fel, és hazatérte után lépett be rögtön a rendőrséghez. Fábián Györgyi koncentrációs tábori történetei tehát innen eredhettek. Bánkinak, mint ahogy Györgyinek sem volt gyermeke.
Betegen is tanult, felfedezték tehetségét

Bánki Endre 1949-ben Pécsre került, a házaspár ott telepedett le. Györgyi állapota hol jobb, hol rosszabb volt, mindig extravagáns külsejével, sokszor egzaltált viselkedésével hívta fel magára a város figyelmét. Én nagyanyámmal, Bánki Endre édesanyjával kisgyermekként nyaranta pár hetet Pécsett töltöttem, egy lakásban velük, és érzékeltem, hogy Györgyinél valami nincs rendben, már amennyit egy gyerek ebből érzékelni képes. Időnként a kanapén összegömbölyödött, fekete lepellel takarta be magát, ha bejönnek, ne lássa meg senki, hogy a szobában van.

Félelmei időről időre előjöttek. Egy jobb periódusban férje, akinek komoly összeköttetései voltak a városban elintézte, hogy befejezze az általános iskolát, majd a dolgozók gimnáziumában rövidített idő alatt leérettségizett. Sőt, beiratkozott a Pécsi Egyetem Jogtudományi Karára. Közben egy tehetségkutató versenyen felfedezték, hogy kiválóan fütyül, operaáriákat éppúgy, mint slágereket. Néhány alkalommal füttyművészként fellépett a pécsi rádióban.
Súlyosbodó tünetek, félbemaradt kezelések
Másodéves joghallgató korában szívinfarktusban meghalt az édesanyja. Ez a családi tragédia súlyos elmetüneteket váltott ki, a halál tényét összekapcsolta az üldöztetéssel, s valóságként élte újra az 1944-es eseményeket. Súlyos paranoid skizofrén tünetei jöttek, beszállították a pécsi elmeklinikára, ahol elektrosokkal, inzulin-blokkal kezelték.
Orvos édesapja azonban képtelen volt tudomásul venni lánya egyre súlyosbodó betegségét, orvosi tekintélyét felhasználva saját felelősségére kihozta az elmeosztályról. A félbemaradt kezelések azonban többet ártottak, mint használtak. Ettől a pillanattól kezdve egész élete a fantomokkal való küzdelemből, a mérgezések elleni óvintézkedésekből, az őt ért vélt támadásokkal szembeni beadványszerkesztésekből állt.
Jogi tanulmányait végül 1959-ben fejezte be, jogi doktor lett. Pécsett minden létező jogászi állást megpróbált megpályázni, de addigra külseje, zavaros beszéde, viselkedése, mindenekelőtt a sokszor tíz-tizenöt kilós magával cipelt szatyrai, meg városi színfolttá válása lehetetlenné tette, hogy dolgozzon. Férje megadóan tűrte viselkedését, ha nagyon rossz, elviselhetetlen állapotba került, akkor bevitte a pécsi klinikára, több ízben a SOTE Nyírő Klinikájára, de állapotán érdemben már nem tudtak változtatni.
Rögeszméje volt, hogy meg akarják mérgezni
Nagybátyám Györgyi állapota miatt nagyon nehezen, mondhatni akadályozottan tudta húgával, édesanyámmal, és a család többi tagjával tartani a kapcsolatot. Györgyi meggyőződése volt, hogy mi is azok közé tartozunk, akik el akarjuk pusztítani, meg akarjuk mérgezni, fertőzéseket küldünk rá. Évente egy-két alkalommal látogattak hozzánk, egy-másfél órát is nehezen bírt ki körünkben. Valójában attól is rettegett, hogy esetleg rábírjuk férjét, hogy egy újabb elmeosztályon történő kezelésre bevigye.
Azért vált Pécs utcáinak színfoltjává, mert amíg nagybátyám aktív rendőr volt, a kapitányságon töltött munkaideje alatt nem akart az Uránvárosban lévő lakásukban tartózkodni. Ugyanakkor a lakásban, a hűtőszekrényben, kamrában semmilyen általa fogyasztott élelmiszert nem mert otthon hagyni, sőt személyes fehérneműjéből is egy meghatározott készletet magánál tartott, mivel úgy vélte, ezen az úton is megmérgezhetik, megölhetik.
Soha nem fogadta el, hogy meghalt a férje
Számomra, de a szüleim, családtagjaink számára rejtély, hogy nagybátyám miért viselte el a „szatyros asszonyt”, miért hagyta őrültebbnél őrültebb cselekedeteit. Miért volt negyven éven át gondozója, hűséges, szerető jó férje. Nagybátyám, amennyire egy BM-alkalmazottnak erre lehetősége nyílt, még külföldi utakra, a Tátrába, a jugoszláv tengerpartra, Bulgáriába is magával vitte. Györgyi az idegen környezetben lényegesen elfogadhatóbban viselkedett. Dr. Bánki Endre 1987-ben, 71 éves korában szívrohamban halt meg.
A legenda része, hogy Györgyi napokig rejtegette halott férjét a lakásukban. A halálesettel egyidőben dr. Bánki volt kollégái a rendőrségen intézkedtek Györgyi elmegyógyintézetbe szállításáról, ahonnan viszonylag rövid kezelés után ismét kikerült. Akkor még élő édesanyámon is kereste férjét, nem fogta, nem tudta felfogni a halála tényét. A férje halála ismét előhívta a koncentrációs tábori történeteket, rövid látogatásai alatt arról mesélt, hogy „Bandit” Mauthausenben, Auschwitzban látták az elmúlt napokban, várta, hogy talán kiengedik, ez ügyben is beadványokat írt bíróságoknak, az ENSZ-nek, követségeknek.
A város odafigyel az extrém arcaira
Aztán édesanyám is elhunyt, még néhányszor felbukkant az anyámtól a lányomra szállt lakásban, majd eltűnt a látókörünkből. Nem akart velünk kapcsolatot tartani, az ellenségeinek tekintett bennünket. Abban bíztunk, hogy talán egy szociális otthonban él, majd arra gondoltunk, esetleg már elköltözött az élők sorából. Aztán az interneten olvasott szatyros asszonyról szóló cikkében ismertük fel.
Íme a városi legenda valóságos háttere. A kommentekből azonban kiderül egy fontos tanulság: egy város, egy kulturális és emlékezeti közösség a rohanó világ, a részvétlenség megannyi ténye ellenére igazából mégis figyel az extrém arcaira, a szatyros asszonyéra éppúgy, mint a néhai pesti Füttyös Gyurira vagy Szeged, Debrecen ki tudja milyen furcsa, háborodott, súlyos történeteket, történelmet hordozó extrémjeire, bolondjaira. Vagyis mégis van bennünk némi tolerancia háborodott lelkű társainkkal, még ha távolról is. Távolról! Mert közelről, közvetlen életközösségben ez bizony sokkal nehezebb.