2009. március 15., vasárnap

„Ünnepi ruhát veszek a lelkemre, mikor festek.”

Egry József (1883 - 1951)

Egry József (1883 - 1951)

A horgász, 1935 körül
95x69 cm
olaj, tempera, papír
jelezve jobbra lent: Egry József
Janus Pannonius Múzeum, Pécs


Virágzó mandulafák
90x110 cm
olajpasztell, papír
jelezve jobbra lent: Egry József Badacsony
magántulajdon

Napszámos paraszt családban született. Autodidakta módon kezdett, majd Lyka Károly segítségével egy évet Párizsban töltött. Onnan került a Képzőművészeti Főiskolára Szinyei Merse Pál és Ferenczy Károly mellé. 1910-től állított ki. Az I. világháborúban gyakorlat közben súlyos beteg lett baleset következtében, ez után Badacsonyba került gyógyulni. Ott talált rá szülőföldje levegőjére. 1918-ban feleségül vette kórházi ápolónőjét, és Keszthelyen telepedett le. Az 1920-as években kezdett a fény átalakító erejével foglalkozni. Eleinte az expresszionista szimbolikával közeledett a napkultuszhoz, egyéni erővel festett zaklatott, nyugtalan képeket. Olaj-pasztell technikát fejlesztett ki, hogy a fényköri jelenségekhez alkalmas testtelen felületekkel dolgozhasson.

A fénytől átjárt légtér marad a témája mindvégig. 1924-1929 között megtalálja a rendet. „Aki belép a természetbe, elveszti reális valóját.” Szivárvány képét a Grünewald isenheimi oltárán látott szivárványos félkör halál utáni lét szimbóluma befolyásolta. Ezt bevonta saját fényjelenség-megfigyeléseibe.



Szivárvány, 1940
106x130 cm
olaj, vászon
jelezve jobbra lent: Egry József 940
Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém


Önarcképei és a Kikiáltó, ami rejtett önarckép, magányosságának dokumentumai.

Egészségi állapota romlása miatt olaszországi utakra ment. Taormina (1930), majd Nervi (1938) ezekről az utakról származnak. Az ott látott erős fények megszilárdították elképzeléseit.
Művei egy témát variálnak. Egyszerre szétbont, és szerkeszt. A természetelvűség új értelmezése ez, amely teljesen eredeti hang az európai festészetben, és a balatoni táj igézetében 1 nagy művész következetes munkájával jött létre.

Utolsó befejezett műve az 1944-es Aranykapu. A delejes víz közepén vitorlát bontó férfialak. A víz körülöleli őt, magával ragadja ismétlődő körökkel a mindenség tágabb tere felé.

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Egyik kedvencemet mutatod a másik után! :)