2009. július 30., csütörtök

Ehető sulyom....

életemben nem hallottam róla! Vigyázat védett növény!



A sulyom évelő vízi növény, termése a gesztenyéhez hasonló. A Tisza szabályozása előtt annyi volt a sulyom, hogy még ladikkal is alig lehetett közlekedni. Ma is keresik és gyűjtik, Tiszafüred környékén másodvirágzását éli, vendéglői étlapon is szerepel. Nyáron még egy kicsit zöld a sulyom, de késő ősszel már érett lesz, és ekkor élvezhető.




Képek a terebes.hu oldalról

Felhasználáskor kettévágják, finom belét kiszedik, általában mártást és sült tésztát készítenek belőle. Sulyommártás: a sulymot tisztítás után mintegy fél óráig főzzük, majd a főzőlevéből kiemeljük, kettévágjuk, belsejét kikaparjuk, diódarálón ledaráljuk és félretesszük. Tejmártást készítünk: a vajat felforrósítjuk, a hozzátett liszttel habzásig kevergetjük, hozzáöntjük a forró tejet, simára keverjük és felforraljuk. A tűzről levéve még tejföllel, mustárral ízesítjük, hozzákeverjük a ledarált sulymot és összeforraljuk. Tálalás előtt ismét felforraljuk, a tűzről levéve még tejszínnel finomítjuk. Különlegesen finom, pikáns mártás.
További inf.
http:// Sulyom

2009. július 28., kedd

Bodzán Antal építész...

alkotása a Városi Képtár Ráckevén. Érdekessége, ami felkeltette kíváncsiságom az építész sokoldalúsága, tervező és szobrász.

sk.fotó

Saját szavaimmal nem tudnám elmondani, érzékeltetni, Ráckeve sokoldalú szépségét, természeti és művészeti gazdagságát, helyettem Losonci Miklós sorait idézem .
Ráckeve összetett mágnes. Vonz európai értékű, Mátyás korabeli gótikus görögkeleti templomával, a Savoyai-kastély barokk pompájával, Lucas Hildebrandt remekművével, a Wahner János tervezte, Bauhaus szellemiségű Ady Endre Gimnázium épületével, a benne honos első magyar iskolai képzőművészeti gyűjteményével, az Ady Galéria 100 műtárgyával, vonz nemcsak az Árpád-szoborral, Sebestyén Arthúr hídvámjával, hanem Velence hangulatú vízpartjával, az Angyali és Kerekzátony szigetekkel, a Duna ringó csöndjével, a fűzfasorral hintett piaccal, - vonz immár a RÁCKEVEI KÉPTÁRRAL, mely - nem túlzás az állítás - új Nemzeti Galéria.

Elsősorban azzal, hogy klasszikus értékű műtárgyak biztosítják rangját és mértékét -, Benczúr Gyula feleségéről festett portréja, Székely Bertalan nagyszerű vázlata V. László és Czillei jelenetéről, Szinyei Merse Pál eddig kevéssé ismert őszi hangulatú erdőszéle. Mindhárom alkotást három esztendőre a Magyar Nemzeti Galéria kölcsönözte a Ráckevei Képtárnak, mely minden bizonnyal ottmarad véglegesen azáltal is, hogy e létesítmény révén a város hazánk egyik új szellemi központja lett.

Sokan fogtak össze a nemes cél megvalósulásáért. Kulcsár István polgármester teret adott Fegyó János múzeumigazgató elképzelésének, a polgárok immár egyöntetű akaratának, és Ráckeve e teremtett galériájával még inkább, áthatóan megnyitja szívünk, mozdítja elménk, értékálló cselekvésre buzdít.

Mindehhez hozzájárul Bodzán Antal építőművészeti fantáziája, aki az architektúra mesterművét valósította meg az egykori Antal Lajos villa átalakításában. Az épület elejét díszítő aluminium szobra A " FÖLD ÉS ÉG KÖZÖTT... " nevet viseli.

2009. július 27., hétfő

"Egy fehér kar a hófehér tükörről...

- ferde vonal egy vézna szép kar kitartó erővel, hideg spongyával a hideg üvegről, öröktől fogva próbál valakit vagy valamit eltüntetni" - ezek Pilinszky János, a kortárs és barát verssorai, amelyeket Schaár Erzsébet szobrai ihlettek.

Schaár Erzsébet (Budafok, 1908. július 27. – Budapest, 1975. augusztus 29.) szobrász, Munkácsy-díjas (1962), érdemes művész (1972).

Mestere Kisfaludi Strobl Zsigmond volt. 1932-ben elnyerte a fiatal művészek Szinyei-díját. 1935-ben férjhez ment Vilt Tibor szobrászművészhez.
Első önálló kiállítása 1932-ben volt Budapesten. Először portréira figyeltek fel. Jelentőségét korán felfedezte Ferenczy Béni is.

Két tükör előtt

A 20. század negyvenes éveiben kisméretű fa domborműveket, a hatvanas években térbe ékelődő, kissé Giacometti szobraihoz hasonló figurákat alkotott. Ugyanakkor sok fekvő alakot is mintázott: ágyban fekvő nőalakokat, szerelmespárokat, halott katonákat. Építészeti elemek is foglalkoztatni kezdték. Ekkortól alkalmazta a könnyű, késsel vágható, fűrészelhető hungarocellt, amelyből már életnagyságú tereket hozott létre. Ebben a térben az enteriőr és figura kapcsolata komplett, végleges egységben jelent meg.
1970-ben a Műcsarnokban életmű-kiállítása volt. 1972-ben Antwerpenben és Genfben állított ki. 1977-ben a duisburgi Wilhelm Lehmbruck Múzeum emlékezett meg róla.

Ajka Ülő nő

Számos köztéri szobra áll Budapesten, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsett, Tihanyban és másutt. Hagyatékának jó része a székesfehérvári István király Múzeumban van.





Utca



Pécsett a "Múzeumutca" egyetlen modern épületében helyezték el 1991-ben Schaár Erzsébet (1908-1975) utolsó alkotását, az 1975-ben Luzernben bemutatott kompozíció rekonstrukcióját. A térkompozíció magában foglal korábban önállóan is kiállított szobrokat, pl. neves magyar művészek portréit ill. environment alkotásokat (Kirakat, Tükörszoba, Székek).
infó:Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága - Schaár Erzsébet: Utca
7621 - Pécs
Káptalan utca 5.

2009. július 26., vasárnap

Bölcselkedés Jung-tól a XIX.sz- ból...a

virtuális találkoztatásig Peter Klint képzőművész alkotásaival, napjainkban!
Peter Klint német festő munkája

"Konfliktusokat ügyes furfangok vagy intelligens hazugságok sohasem oldanak meg; hogy megoldódjanak, el kell viselni őket, amíg a feszültség elviselhetetlenné nem válik; azután az ellentétpárok lassan egybeolvadnak. Egyfajta alkimista eljárás ez, nem pedig racionális választás vagy döntés. A szenvedés elengedhetetlen. Minden valóságos megoldást csakis intenzív szenvedés révén találunk meg. A szenvedés mutatja meg, milyen mértékben vagyunk elviselhetetlenek magunk számára. Egyezz ki ellenségeddel! - a külsővel és a belsővel! Ez a probléma!"


Carl Gustav Jung svájci pszichiáter, pszichológus, analitikus, 1875. július 26-án született Kessvillben. Apja református lelkész, ezáltal keresztény kulturális hagyományban nőtt fel. Anyja egy lelkész lánya volt, akit instabilitás és misztikusság jellemzett. Jung anyjának misztikus irányultságát örökölte. Jungot gyermekkorában meggyötörték szüleinek veszekedései, emiatt mély bizalmatlanságot fejlesztett ki a nőkkel szemben és ambivalensen viszonyult az anyjához. Jung gyerekkorában képes volt teljesen eltérő benyomásokat tenni az őt ismerőkre, például: egyszer lenyűgözőnek tartották, máskor csendesnek.

Peter Kint: Family
Jung családja Bázelbe költözött Jung négyéves korában és 11 éves korától odajárt iskolába. Később a bázeli egyetemre jelentkezett azzal a céllal, hogy archeológus lesz. Ám kiderült, hogy nem tanítanak archeológiát azon az egyetemen és családja szűkös anyagi körülményei miatt nem mehetett el máshová tanulni, ezért az orvosi hivatást választotta. 1900-ban megszerezte orvosi képesítését és egy véletlen, Krafft-Ebing pszichiátriai könyve akadályozta meg abban, hogy beálljon katonaorvosnak. A pszichiátriától megkaphatta azt, amire szüksége volt: objektív tudományosságot és szabad teret a miszticizmussal kapcsolatban. Filozófiai érdeklődéssel is rendelkezett, olvasta például Kanttól A tiszta ész kritikáját. Spirituális érdeklődésének kielégítésére a keleti-nyugati tradíciókhoz fordult, olvasott például: Eckhart mestertől, az egyiptomi Holtak Könyvéből, a kínai Ji Kingből. Doktori disszertációját az okkult jelenségek pszichológiájából szerezte. Orvosi vizsgái elvégzése után Eugen Bleuler asszisztense lett a burghölzi pszichiátriai kórházban, Zürichben.( wikipedia)
Az alábbit, érdekességként ajánlom!

Pszichológusok közt ma már vitán felül áll, hogy a gyermekkornak kiemelkedő jelentőségű szerep jut az ember egyed- és pszichés fejlődésében. Kedvelt gyakorlat a lelki problémákkal küszködő "kliens" szembesítése gyermeki önmagával; illetve a máig is vitatott regresszió, melynek során a pácienst hipnózis juttatja vissza zsenge gyermekkorába, hogy így fedjék fel szorongásai, képzetei gyökerét. Gyermekrajzok úttörő kutatója, az "álomfejtés" egyik legjelentősebb művelője Carl Gustav Jung mélylélektani elemzéseinek módszerét már alkalmazták is a műre. Eugen Drewermann teológus vállalkozott erre A lényeg láthatatlan c. nagy vitákat kiváltó könyvében. Az ellentábor öncélú lélekbúvárkodásnak titulálja a művet, mondván: Saint-Exupéry alkotása épp azért vonzó és lenyűgöző alkotás, mert gyermeki nyíltságot követel olvasója részéről is. Nem szükséges hozzá különösebb elemzés, hogy bárki befogadhassa. Tudományosan kétes megalapozottsága ellenére is elismerik azonban jelentőségét a szerző lelki portréjának színesítésében, az írásban motiváló erők feltérképezésében.
Nemcsak a lélek okleveles gyógyászai foglalkoznak szívesen a gyermekkorral, hanem az emberi pszichét nem kevésbé behatóan, de a "hegy" más oldaláról ismerő alkotó művészek. Csáth Géza novelláiban (A kis Emma, Anyagyilkosság stb.) a gyermekkor ősi, kegyetlen ösztönöknek is teret nyújt - sötét tónusba vonva a szívmelengető gyermekszobákat. Karinthy méltán híres elbeszélése, a Találkozás egy fiatalemberrel tükörképe is lehetne a Kis herceg-nek, Karinthy ugyanis saját magával találkozik össze a korzón: egykori fiatal önmaga tesz szemrehányást a "felnőttnek", a vágyak, tervek be nem váltásáért.
sulinet.hu

2009. július 25., szombat

Nyári néptánc csoport kézműves munkái...

ami egy héten át, délelőttönként tánc és népdal tanulás után kint az udvaron hűvös árnyat adó fák alatt tevékenyen "mulatva" készült. Hamar eltelt, volt jó is rossz is.
Próbáltam két csoport részére ( kicsik-nagyok )jó és biztosan kivitelezhető technikákat tanítani pl.. az agyag, de volt akinek még egy zsinór megkötése is nehézséget jelentett, hát még ha tűbe kellett befűzni ( 40 db nagy lukú leköszörült hegyűt vittem )
Így tehát a tapasztaltak alapján keveset használtuk a tűt, inkább kötöztünk és nem csomóztunk hanem hurkot kötöttünk a kendőfestésnél, a bábkészítésnél.
A hét alatt végzett munka meghozta az eredményét, íme egy kis ízelítő belőle... a teljesség igénye nélkül: hiányzik a nemezkészítés és a gyöngykaláris készítés


Lányok munkái...

Fiúk is tudnak varrás nélkül bábot készíteni pl.: a kötözéses megoldással kukacot...kicsik
A nagyobbak egyéni megformálással pl. professzor, öregapó, bajszos Pali bácsi vagy házaspár stb...





















A kötözéses batikolt kiskendők...



















Agyagozás...remekei...






2009. július 24., péntek

Batikolás, textilfestés...

Mi kell a batikoláshoz?
* Valamilyen darab anyag, amelyet befesthetünk. Ez lehet ruha, lepedő, függöny, abrosz, zsebkendő, bármi, amit fel akarunk dobni egy kicsit. Fontos, hogy pamut anyagot használjunk, mert a festékek nem fogják be a műszálat. Első pár alkalommal szerencsés, ha világos alapszínű ruhákon kipróbálni ezt a technikát. Később, amikor már rutint szereztünk, ismerjük a festékeket, lehet sötétebb alapszínekkel is kisérletezni.

sk.fotó
* Ruhafesték. Minden háztartási boltban lehet kapni. Ezek általában színező porból és fixálóból állnak. Mindenképpen olvassátok el a használati utasítást, mert minden festék más időtartam alat fejti ki a hatását és fixálni sem ugyanannyi ideig kell őket.
* Spárga vagy olyan fonál, amely nem egykönnyen szakad el, kisebb kövek, tű, cérna, egyforma nagyságú fa lapok.
* Egy nagyobb (10-15 literes) lábos. Szerencsés, ha olyat találunk, amelyet már nem használnak főzésre. A festéket ki lehet sikálni az edényből, de jóval egyszerűbb, ha nem kell.
Hogyan kell batikolni?
Vegyünk egy sima fehér pamut pólót. Az alábbiakban leírjuk, hogy az egyes technikákkal, milyen hatást érhetünk el.

1. vízszintes csíkok: megfogjuk a pólót a nyakánál és a spárgát körbe rákötjük, majd föntről lefelé haladva körbetekerjük az egész ruhadarabot és alul elkötjük a fonalat. Fontos, hogy jó erősen tekerjük és kössük meg, különben nem lesz szép a minta.
Ezután az összetekert pólót a festék dobozán feltüntetett módon és időre betesszük a festékbe.
2. körök: ebben az esetben kiterítjük magunk elé a pólót egy asztalra. Kiválasztjuk a helyet, hogy hová és mekkora kört szeretnénk. Megkeressük a képzeletbeli kör középpontját és ott felcsípjük az anyagot. Spárgával körbetekerjük az alakzat szélét. A kör ott fog kirajzolódni, ahol a kötél van. Ebben az esetben is fontos, hogy jó erősen kötözzünk. Természetesen egy pólóra több kisebb-nagyobb kört is rakhatunk. Ha mindet rákötöztük, jöhet a festék.
3. koncentrikus körök: az eljárás ugyanaz, mint a szimpla kör esetében. Először felkötözünk egy nagy kört, majd az így kapott fülecskét egymástól egyenlő távolságra még több helyen megkötjük. A legkisebb körbe belekötözhetünk egy követ, mert az is segít, hogy a minta szépen rajzolódjon ki.
4. függőleges csíkok: ez a minta a leginkább idő- és munkaigényes. Vastag cérnával kell a pólón függőleges csíkokat varrni. Kiválasztjuk a csíkot, amely mentén haladni akarunk, pár centi hosszan harmonika szerűen összehajtogatjuk az anyagot, majd jó erősen húzva a cérnát, egyik oldalról a másikra haladva egymáshoz varjuk a gyűrődéseket. Ahhoz, hogy ez a minta jól látszon, nagyon erősen és aprólékosan kell varrni, különben a festék beszivárog a ráncok közé és ott is megfesti az anyagot.
5. szabályos vonalak: most használhatjuk fel a fadarabokat. A befestendő felületet szépen, szabályosan összehajtogatjuk akkorára amekkorák a fadarabjaink. Az összehajtott részt beszorítjuk a két fa közé és azokat spárgával áttekerjük, egymáshoz rögzítjük. Ez a módszer jól alkalmazható zsebkendő, póló ujja vagy alja, abrosz festésekor.
6. ötvözés: ezeket a technikákat természetesen ötvözni, keverni is lehet. Például, ha több kört már rákötöztünk az anyagra az egészet áttekerhetjük spárgával.
A függőleges csíkokba kötözhetünk bele kisebb köröket, a varrást eldolgozzuk majd a kör másik oldalán folytatjuk.
7. színes batikolás: ahogy a mintákat, úgy a színeket is lehet keverni, variálni. Megtehetjük, hogy a póló alját például pirosba, de a tetejét kékbe mártjuk bele. Egyszerűen nem nyomjuk az egész anyagot bele a festékbe hanem a felét hagyjuk kilógni, majd azt később egy másik színbe rakjuk.
A póló három szinű lesz, ha kötözünk rá mintákat, megfestjük, majd átkötözzük és egy másik színbe is belerakjuk.
Hogyan kezeljük a batikolt anyagokat?
A fixálás ellenére is a batikolt dolgok eresztik a színűket, ezért eleinte csak kézzel lehet mosni őket. A mosógépben nemcsak a többi ruhát, de saját mintáikat is összefognák. 10-15 mosással általában kimosódik az összes felesleges festék, így utána már gépben is lehet mosni őket.
Sulinet.hu

2009. július 23., csütörtök

Aranyló napsugarak...

Hétfőn ezzel a csodás látvánnyal köszöntött be hozzám az este, megosztom most Veletek!


Ostoros György
Az én világom . . .

AZ ÉN világom csodák világa
Mesékből szőtt messzi táj.
A színek és az álmok hazája,
Ott én vagyok a király.

Köztetek koldús vagyok,
Csak szemeimben van gőgös-szép, királyi fény
S sokszor titkon hallgatok,
Ha azt mondjátok, hogy életem csak szürke
kis regény.
- Kacajba villan néha szemetek,
De én akkor halkan rátok nevetek,
Hisz honnan is tudhatnátok,
Hogy . . . .

Az én világom csodák világa
Mesékből szőtt messzi táj.
A színek és az álmok hazája,
Hol én vagyok a király.


sk.fotó
Éj.
( részlet )
CSATTOGVA trillázott ezer madár,
Zengett a mámoros csodaerdő.
Csilingelt, kacagott minden, akár
Élő volt vagy holt. Fényes, csicsergő
Madarak csapongtak a kék légben.

A nap sugarai már a földről
Nyilaztak és a végtelenben a vén
Földteke csókban csüngött a napról,
Míg sugarai elfordultak szendén.
Mámoros, nagy készülődés forrott
A természet ölén. Jött az este.


Sejtelmes, borzadó titkok kéltek,
Torzképpé vált ott minden fadudor
Az álom fátyol-szárnyakon osont,
És rálehelt a nyitott szemekre,
Alvás előtti mocorgó csend volt,
Majd álom-szőnyeg szállt a berekre.

Még egy-két suttogó nesz remegett,
De aztán az is alábbhagyott.
A sok, apró test szendergett,
A tölgy ejtett egy magot,
A fű is lapult,
Pihegett a föld.
A harmat hullt
És a völgy
Aludt.

2009. július 21., kedd

Agyag az ősi erő...

A héten minden nap különböző népi kismesterséggel ismertetem meg ( pl.: nemezelés, agyagozás, gyöngyfűzés, textilfestés, babakészítés )a néptánc tábor (6-13 évesig) életkorú gyermekeit. Hétfőn nemezeltünk, erről a tárgykészítésről már beszámoltam előzőekben. Ma, azaz kedden agyagozunk.
Íme, egy pár korábban készült alkotás ami nagyon kedves nekem...


6 éves óvodás gyermek munkája egy tucat árú mellett!














A holló és a róka... (La Fonte) c. mese ihlette az 5 éves gyermek munkáját
















A három kismalac...c. mese illusztrálására készítette óvónő kolléganőm
















Információt és ismerkedést az agyag mint anyag, innen erről az oldalról kaphatunk. Halász Alexandra Az agyagozás misztériuma c. írásából.
http://www.harmonet.hu/cikk.php?rovat=253&alrovat=254&cikkid=128

2009. július 20., hétfő

A "mélységesen meztelen zenész" Santana

- Carlos Santana 62 éves A mexikói Autlánban 1947. július 20-án született.


„Mélységesen meztelen zenét játsszunk, hogy szeretkezzetek” – e mondatot egy fiatal mexikói származású muzsikus mondta több mint 40 évvel ezelőtt, és nemcsak azért, mert akkortájt dívott az univerzális szerelem-kultusz, hanem azért, mert zenéje valóban zsigerekig hatolóan érzéki volt, és az ma is.
Ha meg kellene határozni, hogy ki az igazán „nagy gitáros”, akkor számomra kézenfekvő a válasz: az, akinek játékát azonnal meg lehet ismerni néhány hang után, műfajtól függetlenül. Santana az „összetéveszthetetlenek” közé tartozik, olyan nagyságok mellett, mint Jimi Hendrix, Eric Clapton, Jimmy Page, Rory Gallagher, Martin Lancelot Barré, vagy Mahavishnu John McLaughlin.Folyt. http://123.hu/rockhalo/cikk/210478/
Into The Night-Santana feat. Chad Kroeger

2009. július 19., vasárnap

Süssünk,süssünk valamit...

méghozzá: lekváros piskótatekercset.
Kell hozzá, öt tojás,öt evőkanál cukor,4 evőkanál liszt. kikeverjük habosra, először a sárgáját cukorral, majd a fehérjét keményre, óvatosan összekever. Papírral bélelt tepsiben megsül, majd cukorral meghintett k.ruhára borit és melegen felteker.
Ha kihűlt: kiteker

sk.fotó
Finom házi baraclekvárral megtőlt
sk.fotó
Visszateker és jó étvágyat!
sk.fotó
Ez a bejegyzés a tizenöt kiló sárgabarack lekvárrá módosult állapotára, tekintettel a nehéz gazdasági helyzetre és a hosszú téli estékre, no meg az én fáradságot és tudást nem nélkülöző gondoskodásomra jött létre. Természetesen az utókor számára no meg a nem fogyókúrázok számára.
Ugyanis semmi perc alatt elfogyott!

2009. július 17., péntek

Víz,víz,víz a hűsítő, szomjoltó, éltető víz...

Jégkocka helyett...


Elkülönülve, szárcsa család, tőkésréce család...


sk.fotó
Szárny csapkodásukkal, vízen futásukkal ( szárcsa )teszik látványossá a partmenti sétám

sk.fotó
Mi ez? Nem más, mint a nyugalom szigete...

sk.fotó
Pihennek, tollászkodnak...

sk.fotó
Csendespihenő, ne zavarjanak!

sk.fotó

muzsika szó, csimpolyaszó hallatik

Idézet a helyi művelődési ház márványkő lapjáról.










Arany János Népdal
1877 augusztus 28.
Duna vizén lefelé úsz a ladik,
A ladik,
Róla muzsikaszó, muzsikaszó, csimpolyaszó
Hallatik;
Juhaj! viszik a piros almát, barackot,
Juhaj: Kevibe Szent-Endréről menyasszont!

Piros almát eladják a budapesti
Piacon,
Abbul cifrálkodik Kevibe' a piros arcu
Menyasszony:
Juhaj! de derék ruha ez a fejkötő:
Megfér ezalatt akármennyi szerető!

Kevi csárda reggel óta tele van,
Teli van:
Ott járja a kolót egy éles késsel, véres késsel
A Jovan:
Juhaj! piros volt, de csak férges alma volt,
Asszony, csinos volt, de azért csak r--a volt.

Duna vizén lefele úsz a ladik,
A ladik,
Róla hejjehujja, szitok-átok, dávoria
Hallatik:
"Juhaj! közel már Alexinác, Knyazevác:
Engem Kevi-Rác, többet ugyan sose látsz!"

Csimpolya

A duda legprimitivebb válfaja, mely manapság már csak a hegyi pásztornépek közt van divatban. Alakját rendesen kecskefej képezi fuvókával, mellyel csak egy pár hangot lehet kihozni, alul vastag levegővel töltött tömlő képezvén hozzájuk a monoton bugó basszust. Hazánkban főleg a felvidéken és Erdély havasai közt van divatban. Mint hangszer egyenlő szinvonalon áll a dorombbal.
További részleteket a népi hangszerről, innen:
www.baratsag.com/graphics/Vizantai_csimpoly.jpg

2009. július 14., kedd

Megtaláltam a kislány szobor alkotóját ...

ARTNER Ottó
szobrász
(Kotor, 1932. március 15.–Dunaharaszti, 2005. november 28.)
1955-63: Magyar Iparművészeti Főiskola; díszítőszobrász szak, mesterei: Borsos Miklós, Illés Gyula. Alkotásai szobrok, domborművek, portrék, kisplasztikák, térszerkezetek, érmek. 1981-92 között Szigethalmon általános iskolában rajzot tanított.
Mesterei: Borsos Miklós, Illés Gyula.
Egyéni kiállítások
1972 • Ráckeve
1975 • Szigetcsép
1977 • Metró Klub, Budapest.
Köztéri művei
Zománcozott fémdombormű (1965, Székesfehérvár, Stop bisztró
1968, Balatonalmádi, Auróra Szálló)
Réz dombormű (vörösréz, 1972, Budapest, Számítástechnikai Központ)
Zománc dombormű (1973, Janus Pannonius Múzeum)
Réz dombormű (vörösréz, 1980, Nyergesújfalu, Viszkózagyár)

Leány (rézlemez körplasztika, 1980, Ráckeve)

Megtudtam, a kisváros feladata a park gondozása.

Sajnos szomorú, de az alábbi körplasztika, eltűnt ami egy játszótéren lett felállítva. A másolata még megtalálható Levél községben. Innen származik a fotó

Csikó (vörösréz lemez körplasztika, 1981 Ráckeve)

Gustav Klimt

Számomra az egyik kedvelt művészeti irányzat a szecesszió nagymestere. Egyik kedvencem a Három életkor című alkotása...


Gustav Klimt (Baumgarten (Bécs), 1862. július 14. – Neubau (Bécs), 1918. február 6.) osztrák festőművész, a szecessziós stílus egyik legismertebb képviselője

1862-ben született egy Bécs környéki faluban egy 7 gyermekes család sarjaként. Apja aranyműves volt, cseh származású. Szülei 14 évesen beíratták az Osztrák Császári és Királyi Iparművészeti Iskolába, így 1876 és 1883 között ott folytatta tanulmányait. Az iskola a kontinens első modern polgári intézménye volt. A díszelemek rajzolását plasztikus és síkornamensek vagy iparművészeti tárgyak alapján, az alakokét gipszmásolatok és mintarajzok segítségével gyakorolták. Klimt öccsei szintén ebbe az iskolába jártak, Georg szobrász és ötvös lett, jó néhány keretet tervezett fivére festményeihez.

Apja és Ernst öccse 1892-ben meghalt és Klimt depresszív hangulatúvá vált, mely festészetében is többször visszatért.
A zene és képzőművészet szerencsés találkozásának tartom az alábbi filmet.
Zene: Ciacommo Puccini Tosca Roberto Candini előadásában

2009. július 12., vasárnap

Ismeretlen szobor egy Bank szomszédságában...

lévő parkban.MEGJEGYZEM: a pénzintézetet most alakították át nagy gonddal, számhúzó kütyükkel, embléma cserével, meg minden amit csak akartok...DE, a hozzá szorosan kapcsolódó parkja így néz ki. Ugye a képek beszélnek? A továbbiakban csak pozitívan.
Mit lehet ilyenkor tenni?
















Pablo Neruda Nobel-díjas költő

Pablo Neruda, eredetileg: Neftalí Ricardo Reyes Basoalto (Parral, Chile, 1904. július 12. – Santiago, 1973. szeptember 23.) Nobel-díjas chilei költő.

Apja vasutas volt. Néhány hónapos volt, amikor édesanyja tuberkulózisban meghalt.
Versei nagyon korán megjelentek a temucói lapokban. Már 1919-ben díjat nyert velük. 1921-ben Santiagóba költözött, ahol az egyetemen francia nyelvet és irodalmat tanult, de csak három évfolyamot végzett el. Ekkoriban vette fel a Pablo Neruda nevet, a cseh író, Jan Neruda tiszteletére.















Pablo Neruda - Enyém voltál

Enyém voltál. Nyugodj el álmoddal álmaimban.
Aludjon végre minden, szerelem, munka, bánat.
Forog nagy, láthatatlan kerekein az éjjel.
Oly tiszta vagy mellettem, mint álmodó borostyán.

Soha már más, szerelmem, nem alszik álmaimmal.
Együtt úszunk mi ketten az idő folyamában.
Soha más senki nem jön velem, mikor sötét van,
csak te, örökkön-élő, te örök-hold, örök-nap.

Kezed már kinyitotta kényes öklét,
lágy puha csillagok hullanak ki belőle,
s a szemed, két szürke szárny, magára zárult,

míg én a vízen úszom, mit sodorsz, s mely visz engem:
az éj, a szél, a föld teszik, ami a tisztük,
s én már nem is vagyok más talán, csak a te álmod.