Hoffmann Géza (művésznevén Hofi Géza) (Budapest, 1936. július 2. – Budapest, 2002. április 10.) magyar színész, humorista, előadóművész.
A magyar kabaréműfaj külön úton járó, kiemelkedő népszerűségű mestere, aki önálló produkcióival egyéni stílust teremtett. Ő volt „a Hofi”.
Nagyapja, Hoffmann János negyven évig volt bíró Rácalmáson, ahol édesapja is született. Emberségét innen is örökölte. Kritikai képességét apjától (Hoffmann Lajos, a Budapesti Dohánybeváltó üzem csoportvezetője), zeneszeretetét anyjától (Szabó Magdolna, a Budapesti Konzervgyár Sterillé üzemében művezető) származtatja. Hoffmann Géza érettségi után sikertelenül jelentkezett a színművészeti főiskolára. Később porcelángyári munkásként iratkozott be Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába, ahol többek között Sas József, Sztankay István voltak társai. Emellett a kőbányai téglagyár Jászai András vezetette színjátszó csoportjában játszott.
Öt évig dolgozott gyári munkásként, míg a tehetségére felfigyelő Szendrő József 1960 szeptemberében a debreceni Csokonai Színházhoz szerződtette. Itt az előadások után a szerepeket barátaival rendszeresen parodizálta, melynek sikerén felbuzdulva 1963-ban visszaköltözött Budapestre, és immár Hofi Gézaként az Országos Rendező Irodától kapott működési engedéllyel fellépéseket vállalt az egész országban.
1968-ban, a Magyar Rádió szilveszteri műsorában elhangzott táncdalfesztivál-paródiájával vált közismertté. 1969-ben a Komlós János által vezetett Mikroszkóp Színpadhoz szerződött, amelynek 1982-ig volt tagja. Estjei hangfelvételen jelentek meg, sokuk aranylemez lett. Barátjával, Koós Jánossal 1979-ben készített animációs zenés filmje, a Megalkuvó macskák is óriási siker volt. Állandó szerző társai: Malek Miklós, Szenes Iván.
" Söprik az utcát..., című dal, amikor Hofi nevét hallom ez cseng a fülembe. Hallgassátok meg az alábbi felvételen. A kedvencem! Még nagyon sok más mellett, mint: Kiöregedett vadászkutya... v. Felmegyek hozzád vasárnap délbe...v. Gondolj Apádra...
2 megjegyzés:
Eleinte, gyermekkoromban, nem szerettem, durvának éreztem a humorát. Aztán felnőtt koromra megkedveltem.
Nekem nagy kedvencem volt. Érdekes módon én meg azt nem "kedveltem" túlzottan, ha énekelt. Nem volt az rossz, de valahogy a szövegeit sokkal jobban értékeltem. Mindig az volt az érzésem, hogy abban a szent pillanatban improvizálja, amikor mondja. /Nagy a valószínűsége, hogy sokszor így is volt/
Sajnálom, hogy "túl korán" halt meg.
Megjegyzés küldése